Kultography

Hamarosan Budapesten a Depeche Mode vendége

Hamarosan Budapesten a Depeche Mode vendége

Kultography írása itt: - 2014-09-17 14:06

ttm_kiemelt.jpegNoha a skandináv elektronikus zene királyai egyértelműen a svédek, az évek óta a műfaj élvonalába tartozó Trentemøllernek köszönhetően Dániának sem kell egyáltalán szégyenkeznie. Nevezett úriember néhány héten belül fővárosunkba látogat, és az Akvárium színpadán mutatja meg csillogó tehetségét.

ttm és szintik.jpgAz 1974-es születésű Anders Trentemøller évek óta szállítja hol minimalista, hol gazdagabb eleganciával megkomponált kiadványait, amivel nem csupán Európa, de a világ minden táján is egyre nagyobb elismerést vív ki magának. Bár előadónk korához képest viszonylag későn csatlakozott az új évezred elektronikájának folyamatosan bővülő felhozatalához, nem kellett neki sok idő ahhoz, hogy felzárkózzon pályatársai mellé.

A 2006-os The Last Resort című bemutatkozó nagylemeze ugyanis kapásból igen fantáziadúsan vegyítette az okos elektro különböző válfajait úgy, hogy az mind a táncra, mind pedig a gondolkodásra vágyó hallgatók igényeit maradéktalanul kielégítse. Az azóta megjelent 2010-es The Great White Yonder, valamint a tavalyi Lost már szervesebb hangképekkel operált, de ez csak tovább színesítette a dán királyfi amúgy sem szürkétől feketéig terjedő repertoárját - amit egyébként temérdek remix, kislemez és EP is tovább gazdagít.

Trentemøller ma már javarészt vendégvokalistákkal dolgozik, amelynek listáját a Low, a The Drums vagy a The Raveonettes tagjai is erősítik; vagyis muzsikáját egyre kevésbé lehet szigorúan a gépzene kategóriájába sorolni. Dalait a Röyksopp és a The Knife is remixelte; tavalyi turnéjára a Depeche Mode választotta ki előzenekarának, és fellépett az olyan hatalmas hírű fesztiválokon, mint a Coachella vagy a Glastonbury.

Szakmai elismerésekben tehát nem szenved hiányt az északi producer, és hamarosan a magyar közönség is meggyőzheti arról, hogy nem táplál semleges érzelmeket iránta, hiszen október 1-jén az Akváriumban lép fel zenekarával kiegészülve.

A koncertre jegyek EZEN a linken szerezhetők be.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása