Csütörtökön került mozikba az idén elhunyt Philip Seymour Hoffman legutolsó befejezett filmje, Az üldözött. A John Le Carré regényből készült film apropóján összeszedtük azokat az alkotásokat, amelyek ismert vagy kevésbé ismert könyvből készültek és remek filmes adaptációk lettek, olykor akár jobbak, mint az eredeti regény. (Szerintünk.)

Viharsziget

Dennis Lehane könyve eleve zseniális, Martin Scorsese azonban még erre is rá tudott tenni a regényből készült filmjével, ami, ha lehet, még egy kicsit jobb is lett, mint az eredeti mű. Az elmegyógyintézetben zajló nyomozásról szóló alkotáshoz Scorsese remek színészi gárdát szedett össze, Leonardo DiCaprio, Mark Ruffalo, Ben Kingsley (és a többi mellékszereplő is) remekül kelti életre a filmvásznon a Lehane által megálmodott karaktereket, tökéletesebbeket el sem tudnánk képzelni rá. Scorsese és a film forgatókönyvírója, Laeta Kalogridis remekül ráéreztek, hogy mi az, amit meg kell hagyni a regényből (szinte az egészet szó szerint megvalósították a vásznon), illetve azt is, hogy hol vannak azok a pontok, ahol ki kell egészíteni a sztorit azért, hogy a nézők jobban megérthessék a cselekményt. Lehane-nek egyébként két másik regényéből is remek film készült, az egyik a Clint Eastwood rendezte Titokzatos folyó, a másik pedig a Ben Affleck által mozivászonra adaptált Hideg nyomon.

Az igazak

Igazán szép kihívás Tom Wolfe könyveinek feldolgozása, nem is túl sokan próbálkoztak vele, de abból az egyik igazi remekmű. Annál is inkább, mivel az 1979-ben kiadott Az igazak négy évvel később készült adaptációjával Philip Kaufman komoly feladatot vett a nyakába: az amerikai űrprogram hőskorát feldolgozó dokumentumregényből próbált játékfilmet készíteni – sikerrel. Wolfe írói technikájával érte el azt, hogy hőseiből valódi regényhősöket tudott kreálni Az igazak lapjain, Kaufman pedig méltó módon nyúlt ehhez az alapanyaghoz: a pilóták közötti versengés, illetve az USA és a Szovjetunió közti űrverseny monstre drámává avanzsált a kezei között.

Egek Ura

Ryan igazi filmbéli takarító, csak ő nem a bérgyilkosok után pucolja a helyszínt, hanem a rosszul gazdálkodó cégeknél: őt bérelik fel, ha ki akarják rúgni alkalmazottaikat. A furcsa, ám a 2008-as pénzügyi válságot követő években igencsak aktuális történetből 2009-ben készített filmet Jason Reitman. A George Clooney főszereplésével készült Egek ura remek dialógusaival, abszurdba hajló társadalmi és lelki drámájával tűnt ki a filmtermésből, pedig az alapanyag, Walter Kirn 2001-es regénye távolról sem ér fel az „egekbe”. A film után olvasva csalódás volt a könyv, amelyből nem csak a film fordulatai hiányoztak, de ami benne volt, alig tíz évvel később már közhelyesnek és avíttnak hatott.

Amerikai pszichó 

Bret Easton Ellis regénye biztosan ott szerepel minden idők leghátborzongatóbb olvasmányai között, pedig a horrorhoz vajmi kevés köze van. Patrick Bateman a szociopata New York-i yuppie elmélkedései és vérgőzös napjainak krónikája filmként ugyan kevésbé üt, de tökéletesen adja át a gátlástalan gazdag fiatalok beteg világának hangulatát. Christian Bale pedig egyetlen arcrándulással eléri, hogy kirázza a nézőt a hideg. A kilencvenes évek egyik ikonikus filmje egy korszak és egy társadalmi réteg romlottságába enged bepillantást, amit szinte évente újra lehet nézni, míg a könyv a legbelsőnkig megráz és az egész emberi természetbe vetett hitünket is megkérdőjelezi - két különböző, de egyformán erős élmeny.

Vágy és vezeklés 

II. világháborús románc, némi csavarral. Első pillantásra a vágy és vezeklés nem tűnik többnek ennél, de Ian McEwan regénye nem csak egy tragikus szerelem története, hanem egy sokrétű tanulmány az írói elméről, az alkotói egoizmus működéséről és ez esetben a szörnyű következményeiről. Éppen ezért is zseniális Joe Wright filmje, ami az elbeszéléssel, és így a nézővel folytatott játékot tökéletesen ültette át a vászonra, és lehelt életet a könyvkaraktereibe. A több szemszögű, több idősíkon és helyszínen zajló elbeszélés ugyanolyan feszesen és magával ragadóan pörög előttük a filmen, mint a könyvben. A vizuálisan is lenyűgöző, szinte tökéletes szereplőkkel (James McAvoy alakításának minden percét öröm nézni, de a többiekre sem lehet panasz) operáló mű után, sokáig nehéz megszólalni.

A gyűrűk ura 

J. R. R. Tolkien ős-fantasy-járól nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni - és ez igaz a trilógiából készült filmekre is. Tolkien világa olyan mélyen beleivódott a fantasztikus irodalomba, hogy még azok a szerzők is "lopnak" tőle, akik sosem olvasták. (Mondjuk nem valószínű, hogy sok ilyen alkotó van.) Amellett, hogy egy fantáziadús és komplex világot épített fel szerethető és mélyen emberi hősöket adott az olvasóknak, még akkor is, ha egyes szereplői messze állnak az emberi fajtól. A Peter Jackson kezei közül kikerülő filmek a könyvhármas legjobb tulajdonságainak megtartása mellett okosan és bátran alkalmazták az írott szót a film médiumára, a megfilmesíthetetlennek hitt regényt egy lenyűgöző kilencórás eposszá alakítva. Minden azelőttinél élethűbb (és így, majd' tizenöt év távlatából is helytálló) trükkökel, technikai újítások tömkelegével és zseniális alakításokkal keltették életre ezt az emberiség előtti mesevilágot úgy, hogy azokat is magával ragadta, akik minden valóságtól elrugaszkodott történetre csak legyintenek. Jackson olyan trilógiát vitt a vászonra, ami nem csak fantasyként, de filmként is bőven megállja a helyét, amivel megmutatta, mennyi mélység rejlik ebben a műfajban és Tolkien korszakos művét újra relevánssá és érdekessé tette az ezredforduló generációjának.

Alice csodaországban

Lewis Carroll nem éppen tiszta tudatállapotban megírt meseregényét, az Alice Csodaországbant 1865-ben vehették az olvasók először a kezükbe, de sikere azóta is töretlen. A Disney 1951-es rajzfilmje után még sokakat megihletett Alice fantasztikus története. Utoljára 2010-ben Tim Burton nyúlt vissza a témához, bár ő tovább gondolta az eredeti mesét. A filmben Alice már tizenkilenc éves és épp férjhez akarják adni, ám egyetlen porcikája sem kívánja, hogy a csúnya, ellenszenves fiatalemberhez menjen hozzá. Szerencsére a lánykérést megzavarja a Fehér Nyúl felbukkanása. Alice persze utána iramodik, és hamarosan újra annál a bizonyos üregnél találja magát, amelybe sok évvel ezelőtt beleesett. Tim Burton nem hazudtolja meg önmagát és a film képi világa itt is magával ragadja a nézőt egy pillanat alatt. Csodaország különös szépsége mellett Johnny Depp, Helena Bonham Carter és Anne Hathaway játéka teszi igazán szórakoztatóvá az Aice csodaországban újfajta értelmezését. Bár megosztó filmről van szó, mégis érdemes megnézni, mert általa közelebb kerülhetünk Lewis Carroll fantáziavilágához.

Harcosok klubja 

Chuck Palahniuk bemutatkozó regénye, a Harcosok klubja 1996-ban jelent meg és csupán három évre rá, már a mozikban láthattuk viszont az erős társadalmi kritikát megfogalmazó adaptációt. Történetünk hőse álmatlanságban szenved, ezért terápiás csoportokat kezd látogatni, hogy újra tudjon aludni. Itt ismerkedik meg Tyler Durdannel, aki teljesen felforgatja az életét. Az álom és a valóság közötti határ elmosódik, már nem tudja sem ő, sem a néző/olvasó eldönteni, hogy mi álom és mi valóság? Ez a felindultságból megírt fogyasztói társadalomkritika megmutatja, hogy életünknek csak akkor van értelme, ha nem válunk senki tulajdonává. David Fincher filmjével olyat vitt véghez, amit senki nem gondolt volna. Nem csak visszaadja a regény hangulatát és a történetet, de Brad Pitt és Edward Norton párosa olyan elementáris erőt képvisel, amivel a Harcosok klubja igazi kultuszfilmmé vált.

Értelem és érzelem

Jane Austen első regénye az Értelem és érzelem igazi klasszikus, melyet a hűvösebb napokon örömmel olvasgat az emberlánya, ha egy kis romantikára vágyik. Bár több feldolgozás is készült a könyvből, 1995-ben Ang Lee Emma Thompsonnal karöltve egy igazán emlékezetes verziót vitt filmvászonra. Thompson a forgatókönyvért Oscar-díjat is kapott, emellett játékával is elbűvölte a nézőket, hiszen ő alakította a józan gondolkodású Elinor Dashwood-ot. Az adaptáció bájosságáról Kate Winslet, míg a cinikus humorról Hugh Laurie gondoskodik, de nem lenne kerek a történet Imelda Staunton pergő nyelvű intrikája nélkül. A film hűen követi a regényt és mind hangulatában, mind képi világában elénk varázsolja az 1800-as évek Angliáját. Egy dologra azonban számítani kell, ha megnézzük a filmet, utána óhatatlan vágyat érzünk majd a regény elolvasására is.

Forrest Gump

Attól, hogy valaki nem egy IQ bajnok, még jó katona lehet belőle. És mivel semmit sem ért, kénytelen hősiesen helytállni. Winston Groom hátrányos megkülönböztetésről szóló regénye 1986-ban került a könyvesboltokba, majd alig nyolc évre rá Robert Zemeckis vitte filmvászonra Forrest Gump történetét. Az ostoba, de rendkívül jólelkű Forrest romantikus meséje pedig mindenki szívéig hatolt. A könyv és a film nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy segítse a szellemi fogyatékosok társadalmi elfogadását, bemutatva, hogy egy gyengébb értelmi képességekkel rendelkező ember is lehet sikeres, véghez vihet nagy dolgokat, és nem utolsó sorban, őszintén lehet szerelmes. "Én nem vagyok egy okos ember, de azt tudom, hogy mi a szerelem." A Zemeckis mozija hűen tükrözi a könyvet, Tom Hanks pedig zseniálisan alakítja az együgyüt, így nem csoda hogy az 1995-ös Oscar-díj átadáson hat díjat is hazavihettek, köztük a legjobb színész, a legjobb rendező és a legjobb filmért járó szobrocskát.