Angelina Jolie játszi könnyedséggel bújik Csipkerózsika ősellenségének bőrébe, hogy aztán kicsiknek és nagyoknak megmutassa, senki sem az, aminek látszik.  

Mindenek előtt egy dolgot szeretnék leszögezni: a Demóna (12) gyerekfilm. Nem a legkisebbeknek szól, igaz, hogy egy hollywoodi sztár vállalta a főszerepet, ám ezzel valószínűleg csak a kísérő felnőtteknek próbálták izgalmassá tenni a moziba látogatást. Ezt csak azért fontos megemlíteni, mert ha felnőtteknek szóló alkotásként próbálnánk értékelni Demóna történetét, csalódottan neveznénk egy közepesen gyenge Csipkerózsika-spinoffnak. Pedig ez a mese ennél sokkal több, és valószínűleg ezért a kettősségéért osztja meg annyira a kritikusokat.

 A történet Demónáról (Angelina Jolie), egy tiszta lelkű tündérről szól, aki szerelembe esik egy emberrel, Lipóttal (Sharlto Copley). Úgy tűnik, hogy románcuk tiszta és őszinte, ám a fiú hatalomvágya mindent tönkretesz, és a mindenkit szerető lányból egy kőszívű gonosz válik, aki csalódottságától vezérelve Lipót lányát, Aurórát (Elle Fanning) is elátkozza: 16 éves korábban egy rokkatű szúrása mély álomba fogja borítani, és csak egy "érző szív" csókja ébresztheti fel. A csavar az átokban az, hogy Demóna szerint érző szív nem létezik. Aztán persze az átok kimondásától annak idejéig sok minden megváltozik, és egy-két csavar is van a végkifejletben.

A rendezői székben ülő Robert Stromberg nehéz fába, egészen pontosan paradigmaváltásba vágta a fejszéjét. Ugyanis megszoktuk, hogy a Disney-mesékben minden fekete-fehér, vannak a jók, akik harcolnak a gonosszal, vannak a csalfa szívű köpönyegforgatók, és a rossz mivoltukat belátó, jó útra térők. Az íve pedig mindig ugyanaz minden történetnek, és a karakterek a történetek során is csak külsőt cserélnek, jellemet ritkán. Ám a Demónában valami új, és valami nagyon fontos kezdődik el, ami minden gyengesége ellenére is fontossá tesz: elkezdik árnyalni a nézőpontokat és a szereplőket. Végre a gyerekek megláthatják, hogy minden kőszívűségnek, átoknak, ugyanolyan értékes története van, mint a szivárványos, tavaszi réten ugrálós életigenlésnek. Életszerűbb, hogy néha a válaszok megelőzik a kérdéseket, hogy nem minden igaz, ami jónak látszik, és a megoldás sem mindig a szőke/barna herceg fehér lovon. Egyszerűen, ahogy a film szlogenje is hirdeti: "A mesét már ismered. Most tudd meg az igazságot!"

Az persze lehet vita tárgya, hogy mindeközben maga a film mennyire jó, milyenek a színészi alakítások, és hogy a fent említett koncepció mennyire sikerült átütőre. Mert sajnos Jolie remek alakítása mellett a többiek játéka sokszor erőtelen, Aurórát időről-időre felpofoznánk, és maga a történetmesélés is több helyen bárgyú - bár itt újra emlékeztetnünk kell magunkat, hogy gyerekfilmmel van dolgunk, és lehet, hogy nem a mi ingerküszöbünkhöz van szabva minden érzelmileg. 

Összességében elmondható, hogy a Demóna óriási közönségsiker lesz (már most az), de a kritikusok körében legalább annyian húzzák majd le, mint ahányan magasztalják, sőt. Ám ez senkit ne riasszon vissza attól, hogy megismerje Demóna történetét.

Az igazság csókja pedig előbb-utóbb úgyis mindenkit felébreszt majd Csipkerózsika-álmából.