A Hooligans kapja idén a szakmai díjat, a „Magyar Könnyűzenéért" Comet-gömböt. Június 11-én kilencedik alkalommal osztják ki a VIVA Comet-díjakat a közönség szavazati alapján. Ahogy az megszokott, a gálán magyar és külföldi fellépők egyaránt részt vesznek majd.
A Magyar Könnyűzenéért-díjat olyan előadók kaphatják, akik legalább tíz éve a pályán vannak és kiemelkedő teljesítményt nyújtattak ez idő alatt a zenei életben. Korábban ezt a díjat többek között a Tankcsapda, Ákos és az Anima Sound System kapta.
A zenekar olyan slágereket tudhat magáénak, mint a „Királylány” „a „Játszom” a „Félember”, vagy a „Szabadon”. A formáció albumai közül eddig nyolc lett aranylemez és egy platinalemez. Csipáék eddig több mint 30 videoklipet készítettek.
Az elismerést az immár évek óta a Papp László Sportarénában otthonra lelő gálán vehetik majd át a fiúk, ahol egyébként zenélni is fognak. A díjátadó nemzetközi sztárvendégei Inna és Ola, akik exkluzív show-val készülnek, ezen kívül élőben lép fel Fluor, a Halott Pénz, Diaz, a New Level Empire, Majka és Curtis, Ganxsta Zolee & Dynamic, a Punnany Massif, BLR, Tóth Gabi és Király Viktor is.
A Cometen egyébként a közelgő foci vb-ről sem felekdeznek meg: Tóth Gabi egy különleges meglepetéssel készül. Érkezik az eseményre David Correy is, aki a 2014-es labdarúgó világbajnokságra készült slágerét (The World Is Ours – Miénk a világ) Tóth Gabival együtt adja majd elő.
„Minden országban választottak egy előadót, aki közösen énekli a dalt Daviddel, ő angolul, Magyarországon én pedig magyarul. A klipben pedig Magyarország és Budapest legszebb helyeit mutatjuk be. Óriási megtiszteltetés, csodálatos dolog ebben részt venni, nagyon várom már a közös fellépést!" - mesélte Tóth Gabi, aki idén „A Legjobb Női Előadó" gömbbért is harcba száll.
Kommentek