A Csodálatos pókember második részében annyi látvány és akció van, hogy szinte észre sem vesszük, milyen gyenge a történet és megjósolhatóak a poénok.

A Marvel-birodalom díszpolgárai közül ezúttal Peter Parkeren volt a sor, hogy Pókemberként tisztogassa meg New Yorkot és egyengesse tovább saját útját is. Az Amerika Kapitány- A tél katonája kellemes csalódás volt, így kíváncsian vártuk, hogy A csodálatos Pókember 2 meg tudja-e ugrani a lécet.

A fenti kérdésre igen is meg nem is a legpontosabb válasz a két órát bőven túllépő film kapcsán. Persze költői kérdés, hogy érdemes-e a két filmet így összevetni, de az egymáshoz közel eső bemutatójuk miatt nehezen tudunk nem így gondolkodni.

A csodálatos Pókember legnagyobb hibája a forgatókönyve, ennek pedig két oka van. A Marvel képregények sajátja, hogy hősei és történetei nem csak akcióból állnak, de az érzelmek, a személyes sorstörténet is komoly hangsúlyt kap a képkockákon. Nyilván nem lehet ebből mindent átvinni filmre, hiszen sírva önmagukat kellető nőkre és hasonló drámai elemekre nincs idő, a nézők feszes tempót és akciót várnak. Ez a legtöbb képregényhős esetében nem gond, ám Peter Parker (Andrew Garfield) karaktere talán a legérzékenyebb mind közül, ami persze érthető, mivel elhagyták szülei, ráadásul nem is tudja, miért, és barátnője Gwen (Emma Stone) életét is egyfolytában félti, ás állandó lelkiismereti gondja van mindezekkel kapcsolatban. Így ezt a vonalat is bele kell erőszakolni a forgatókönyve, ami sokszor fölöslegesen érzelmessé és giccsessé teszi a filmet.

A másik hiba pedig a jellem(vissza)fejlődések kidolgozatlansága. Jó példa erre Max Dillon (Jamie Foxx) személye, aki már-már beteges módon rajong az őt korábban megmentő Pókemberért, majd Elektróvá válva három mondat után úgy dönt, elpusztítja hősét. Ezen kívül pedig több olyan apróság is van, ami kapcsán a néző elsőre látja a kilógó lólábat. Mindezt valamelyest ellensúlyozták a színészi alakítások, ám az összhatás a történetben még így sem volt kifejezetten jó. 

De van valami, ami miatt mégsem volt komoly hiányérzetünk a moziból kilépve: ez pedig a látványvilág. A csodálatos Pókember második része 3D-ben is látható, és az első perctől az utolsóig maximálisan ki is használták a technikát a film készítői. Nem vagyunk a filmes "parasztvakítás" megszállottjai, de ez esetben nem is erről van szó, sokkal inkább minőségi szórakoztatásról. Ráadásul mindezt annyi akcióba csomagolták, hogy az bőven kárpótol a néhol kicsit túlfolyó nyálmennyiségért. 

A gyengécske sztori miatt nem állítjuk, hogy sokszor megnézzük majd a mostani részt, ám még így is 142 percnyi szórakozással a hátunk mögött zárhattuk a vetítést, anélkül, hogy kicsit is unatkoztunk volna - ami Amerika kapitány legutóbbi kalandjáról nem volt elmondható.

Ha tehát az akciókban gazdag, látványos, néhol szédítő filmre vágyunk, akkor mindenképp érdemes megnézni A csodálatos Pókember második részét - akár Marvel-zöldfülűként is. Azt pedig reméljük, hogy a történet is letisztultabb és szórakoztatóbb lesz a folytatásban.