Jaj annak a filmnek, aminek a magyar címe "vicces" szójáték. Jaj annak a filmnek, aminek az összes valamire való poénját elsütik az előzetesben. És jaj annak a filmnek, aminek a legnagyobb poénjai már az előzetesben sem voltak viccesek. 

Talán még van Amerikában egy moziba járó réteg, aki fogékony az olyan akcióvígjátékokra, amelyek legalább egy afro-amerikai főhőst felvonultatva megpróbálják a bronx-i szlengben rejlő humorbonbonokkal jóllakatni nézőiket. Mekkora ötlet hát készíteni egy olyan filmet, amiben nem egy, hanem két ilyen vagány csávó is szerepel, akik persze nem jönnek ki egymással. Persze Will Smith és Martin Lawrence bizonyította, hogy a témáról akár három bőrt is le lehet húzni, hiszen már bejelentették a Bad Boys újabb folytatását. Ám az ő esetükben sem vagyunk túl optimisták. De a Pofázunk és végünk egy jellegtelen, unalmas, klisékkel teletűzdelt koppintása az előbbi filmnek, és az egyetlen kérdés, ami a nézőben felmerül, hogy melyik főhőst ütné meg előbb és erősebben. 

A film sztorija nem túl bonyolult: James, a kemény zsaru (Ice Cube) utálja húga barátját, a biztonsági őrként dolgozó Bent (Kevin Hart), aki nem elég, hogy James áldását akarja kérni arra, hogy megkérje barátnője kezét, ráadásul friss rendőrkadétként is próbál bevágódni. James ezért úgy dönt, hogy magával viszi egy napra a munkába, hogy Ben szembesüljön a ténnyel, mennyire alkalmatlan ő mind a rendőri, mind a családfői pályára. Aztán persze a nap egy kicsit másképpen alakul...

Az akció-vígjátéknak kikiáltott alkotás azonban az első perctől több sebből is vérzik. Egyrészt Kevin Hart még úgy ahogy képes normális színészi alakításra, de Ice Cube képtelen egynél több arcát megmutatni, így a néző szemében az utolsó utáni pillanatig is antipatikus, arrogáns karakter marad. Az pedig ugye nem igazán jó, ha a film nézése közben nem tudunk tiszta szívből drukkolni a két főhősért, mert igazából nem csípjük őket. 

Aztán ott van az, amitől az egész filmnek működnie kéne: a humor. Ami nincs. Nincs azért, mert a forgatókönyv írói csak unalmas klisékben tudtak gondolkozni (például, hogy mennyire vicces, hogy mélynövésű főhősünk elsüt egy puskát, ami úgy visszarúg, hogy Ben a falnak csapódik, majd egy kukába zuhan), másrészt az egészet agyonvágja a szinkron, amiről viszont senki nem tehet. Mert egyszerűen nincsenek az afro-amerikai karakterekhez illő magyar szlengkifejezések. Mert amikor eredetiben igazi bronx-i akcentussal és mimikával mondanak el valamit, azt nem lehet megoldani egy "atomzsírral". Habár igaz, hogy az ilyen kifejezések gyakori használata nálunk amúgy is inkább röhejes, mintsem vagány.  

Összességében csak nagyon halványan emlékeztet a film egy igazi akcióvígjátékra, ami így újabb koporsószöget kapott, hiszen eleve sokkal könnyebb ebben a műfajban rosszat, mint jót készíteni, és sajnos Tim Story filmje az "egyszerűbb" utat választotta.