Csupán nagyon keveseknek sikerül tizenhat évesen abszolút világsztárrá válni, Joss Stone azonban kétségtelenül ebbe a kategóriába tartozik. A 2004-ben a You Had Me című slágerrel és az azt követő, milliós eladásokat produkáló második albumával nemzetközi szinten is berobbanó hölgy a nyáron Budapesten koncertezik.
Stone kisasszony egy csapásra az évtized vezető énekesnői közé katapultált úgy, hogy még ki sem lépett a tini korból. Igaz, a hatalmas felhajtás az angol származású művésznő képességei alapján egyáltalán nem volt meglepő: karizmatikus dalszerzői képességével, lehengerlő színpadi jelenlétével és elementáris erejű, a soul műfajának legszebb hagyományait idéző orgánumával könnyedén lenyűgözte a közönségét, egyértelműen előkészítve a terepet az olyan díváknak, mint Amy Winehouse vagy Adele.
Népszerűsége pedig a későbbiekben sem csökkent: az énekesnő kezdeti tündöklése óta sorra szállítja a sikeresebbnél sikeresebb stúdióalbumokat, amelyek közül majdnem mindnek sikerült beférkőznie az amerikai és a brit nagylemez-lista élbolyába; kereskedelmi szempontból is igazolva az ifjú titán mérhetetlen tehetségét. E pozíciója pedig a milliós lemezeladások, a sorra megdöntött rekordok és a polcon sorakozó Grammy-díjak alapján valószínűleg az elkövetkezendőkben csak szilárdulni fog.
Joss Stone ráadásul napjainkban talán még aktuálisabb, mint az elmúlt néhány esztendőben. Legutóbbi lemeze, a 2012-es The Soul Sessions Volume 2 megjelenése ugyanis illő megünneplése volt eddigi karrierjének, ami még kilenc évvel azelőtt, a közel azonos című The Soul Sessions debütáló albummal indult.
Remek alkalom kínálkozik tehát arra július 29-én a Budapest Park színpadán, hogy egy forró hangulatú koncert keretében lerójuk tiszteletünket a művész előtt, aki annyi ideje bűvöl el minket markáns és erőteljes, mégis nőies előadásmódjával - melyből az utókor könnyűzenéje is merített egy óriási kanállal.
Jegyárak: 6.900 / 7.900 Ft, melyeket március 12-től lehet megvásárolni.
Kommentek