Sokan jártunk már Prágában, sokan láttuk a Rudolfinumot is, de valószínűleg kevesen tudják, milyen megpróbáltatásokat állt ki Mendelssohn szobra a patinás épület tetején állva a második világháború idején. És a szobor története csak egy a sok sors közül, amelyből Jiří Weil kibontja a megszállás alatt élő és túlélő Prága képét.

Weil mellett sokan, sokszor és nagyon sokféle módon megírták már a második világháború borzalmait. Hogy mitől különleges mégis Weil könyve? Attól, hogy a legvégsőkig nem ír borzalmakról. Hogy utalásokba rejtve tudja mégis úgy letaglózni az olvasót, ahogy más képekkel sem tudná.

A Mendelssohn a tetőn nem az első és nem is a második regény, amit a megszállásokról, rablásokról, elnyomásról, gettókról, és deportálásokról olvashatunk, valószínűleg még nem csak nem is az utolsó, de biztosan azok egyike, amelyek anélkül tudnak klasszikussá válni, hogy az olvasó együttérzésére vagy a téma érzékenységére apellálnának. Mert mindazt a borzalmat, amit egyébként képtelenség lenne befogadni, a hétköznapokon keresztül juttatja el hozzánk, mégis olyan erővel, hogy beleremegünk, és reszketünk minden mondatára.

Önálló novellaként is értékes, széttagolt, egymással csak laza szálakon kapcsolódó történetekből építkezik, nagyon távolról, Mendelssohn szobrától, orrméretektől indítva a történetet, de ezekkel a rövid és gyors "mozdulatokkal" festi meg a Protektorátus időszakának Csehországát, s elsősorban Prágáját. Hogy miért zavarta a birodalmi helytartót egy épület tetején álló szobor? Kik és hogyan próbáltak életben maradni, vagy életszerű létet teremteni maguknak a megszállt országban és a fővárosban? Hogyan bíztak a végsőkig a megmentésben azok, akik önbecsülésük árán is kiszolgálták a megszállókat, és hogy jöttek rá végül, mégis elvesznek?

Ezek a történetek rajzolják ki a háború második felének időszakát, amikor nem csak a zsidók ellen elkövetett embertelenségeknek, de a kispolgárok megnyomorított, kificamított emberségének, az életüket féltőknek is ezrek estek áldozatul. Mégis, Jiří Weil anélkül tudta leírni és megírni, hogy fájón és morbidságig érzékletesen az orrunk elé tolná a borzalmat. Ő csak azt írja le, amit mindenki más is láthatott.

De aztán jön egy olyan erős félmondat, ami teljes erővel, minden rettenetében megmutatja, miért is éreztük végig azt a kínzó nyomást ott, legbelül. Ezért az elemi erőért, ezekért az egyszerű, de elviselhetetlenül intenzív fél mondatokért érdemes mindenkinek elolvasnia Weil könyvét.

A kötet a Park Kiadó gondozásában jelent meg.