Teljesen átvette a Vidámpark területét a Fővárosi Állat- és Növénykert. Bár a parkban elmondásuk szerint a területrendezés okoz majd némi nehézséget, már az idei szezonban megnyitja kapuit a látogatók előtt a Vidámpark.
Már csak két hónap van hátra a szezonnyitásig, de az állatkert vezetősége úgy gondolja, hogy ez idő alatt sikerül annyira rendbehozniuk a volt Vidámpark területét, hogy az a szezon kezdetekor már várhassa a közönséget.
A 2014-es szezon tervezett látnivalói és programjai három nagyobb csoportba sorolhatók. Az egyik csoportot a Vidámparktól átvett, nagyrészt műemléki oltalom alatt álló játékok jelentik. Ezek közül biztosan üzemelni fog a körhinta, a barlangvasút, a tréfás dzsungelvasút, a mesecsónak és jó esély van arra, hogy a hullámvasutat is sikerüljön üzembe helyezni. Emellett a tükörlabirintus, sőt az elvarázsolt kastély is valószínűleg működhet majd. Az említett játékok többségén bőven lenne felújítani való, de ezek egy részét a szezonig aligha tudja elvégezni az Állatkert. Első lépésként mindenütt arra törekednek majd, hogy a biztonságos használat műszaki lehetőségét megteremtsék. A hullámvasút esetében ehhez például az építmény faszerkezetével, a vasúti pályával, illetve a vonóelemmel kapcsolatban is vannak feladatok, valamint a járművek telente szokásos nagyjavítását is el kell végezni, erre ugyanis a februári átvételig nem került sor.
Állatok is költöznek majd át a nyitásra a parkba a jelenlegi tervek szerint. Az új területen kapnak új otthont a tevék, az alpakák, az állatsimogató és a parasztudvar lakói, de költözni fognak a flamingók is. Az új terület több állatsimogatási lehetőséget is kínál majd az új terület.
A korábban meglévő játékok üzembe helyezése mellett több családi játszóhelyet és élményprogramot is kialakít a területen. Ilyen játszóhely lesz a „Manófalva” nevű létesítmény, amelyet a tengerimalac város közelében állítanak majd fel, de új játszótér is épül a területen. A nagyobbaknak részére kalandpályát hoznak létre.
Tervezik a régi vurstli és Angolpark értékeinek megőrzését. Ez nemcsak a műemléki játékok fenntartásában nyilvánul majd meg, hanem tervezik egy múzeum kialakítását is, amelyben a városligeti mutatványos és állatkerti hagyományoknak állítanak emléket.
A pontos szezonkezdet napját még nem tudják megmondani, illetve a jegyárakról sincs még információ. Ami bizots, hogy a szokásos állatkerti belépőjegyek az új vidámparki területre is érvényesek lesznek. Emellett bevezetnek majd egy olyan, alacsonyabb árú jegy is, amellyel csak a vidámparki terület lesz majd látogatható.
Fotó: Állatkert
Kommentek