Bár még a szereposztás sem ismert, a magyar Mamma Mia! már most óriási népszerűségnek örvend. Olyannyira, hogy az augusztusi előadásokra minden jegy elfogyott, ezért egy hatodik játszást is meg kellett hirdetni.
A Szegedi Szabadtéri Játékokkal közösen mutatja be 2014-én nyarán a legújabb musicalét a Madách Színház. Az ABBA-dalokra épülő zenés darabot a magyar teátrum mutathatja be a világon elsőként non-replica változatban, azaz a saját nyelvén és az eredetivel nem megegyező rendezésben, díszlettel, koreográfiával, jelmezekkel. A darabbal a Játékok soha nem látott jegyértékesítési mutatókat produkál: történetének legsikeresebb évada, a 2010-es szezon mutatóit is túlszárnyalta már a fesztivál. Kétszer annyi belépő talált gazdára eddig, mint tavaly ilyenkor.
A legnagyobb érdeklődés pedig Szirtes Tamás csapatának produkciója iránt van, olyannyira, hogy végül egy hatodik előadást is megcsinálnak Szegeden, így augusztus 22-én is látható lesz még a darab a Dóm téren. Ilyen korán még sosem hirdetett plusz előadást egy bemutatóból a Szabadtéri. Aki Szegeden szeretné látni a darabot és eddig nem sikerült jegyet vennie, annak sietnie kell, mert várhatóan ezeket is elkapkodják és az biztos, hogy a nyári fesztiválon már nem lesz több előadás belőle.
A darabra a meghallgatások már folynak, hamarosan a közönség is megismerheti az előadás szereposztását.
Kommentek