Kultography

Erős évkezdet jön

Erős évkezdet jön

Mittelholcz Dóra írása itt: - 2014-01-02 09:31

Legalábbis, ami a mozifilmeket illeti biztosan. Január-februárban számos ígéretes darab érkezik a hazai mozikba. Rögtön ma, azaz január 2-án például Steve McQueen új filmje, a 12 év rabszolgaság, benne Michael Fassbenderrel, Chiwetel Ejioforral és Brad Pittel. De jön még az új David O. Russell, illetve Spike Jonze is és még folytatjuk...

evelejeslid.jpgSolomon Northup (Chiwetel Ejiofor) szabad embernek született. Solomon Northup színes bőrű. Northup 1841-ben, az amerikai polgárháborút megelőző időszakban az északi New York virágzó városában elismert hegedűművészként éli hétköznapjait családjával, míg egy nap tőrbe csalják, elkábítják, és eladják rabszolgának. Helyzete egyre kilátástalanabbá válik, mikor egy szadista déli ültetvényeshez kerül, Edwin Eppshez (Michael Fassbender), aki rabszolgáin kénye kedve szerint tesz erőszakot, akár a végsőkig korbácsolva, kínozva őket. Northup embertelen körülmények között több száz társával együtt az életben maradásért küzd, miközben megpróbálja megőrizni méltóságát Epps könyörtelen, beteges világban. Solomon 12 évig tartó kegyetlen odüsszeiája alatt nem adja fel a harcot: újra szabad akar lenni. És mikor a sors összehozza őt a kanadai szabadelvű áccsal (Brad Pitt) felcsillan benne újra a remény…

Ez a története Steve McQueen legújabb, megrázó filmjének, amely mától látható a hazai mozikban. Az alkotás sokak szerint az egyik legnagyobb várományosa az idei Oscar-díjkiosztó gálának, ezt tűnik igazolni az is, hogy a Golden Globe-ra a legtöbb jelölélést McQueen filmje kapta, David O. Russell Amerikai Botrányával együtt, amelyet nálunk a hó végén mutatnak majd be, pontosan január 23-án. Többen úgy vélik, mindkét nagy díjkisztó gálán e két rendező munkájának harca dominál majd. Steve McQueen korábbi munkái: Az éhség és A szégyentelen (Michael Fassbenderrel a főszerepben mindkét esetben), mindkettő igen erős, több díjat nyert alkotás. David O. Russell filmjei között van A harcos, amely két Oscart nyert (a legjobb férfi mellékszereplő – Christian Bale, A legjobb női mellékszereplő – Melissa Leo), illetve A napos oldal, amelyért Jennifer Lawrence vehette át a legjobb női főszereplőnek járó Oscart. Ahogy McQueen, úgy Russell is ragaszkodik a bevált színészeihez, az Amerikai botrányban ismét Bradley Cooperrel, Jennifer Lawrence-szel és Christian Bale-lel dolgozott együtt.

A film főszereplője Irving, egy zseni, aki egyben a történelem legismertebb szélhámosa is. Ő, valamint bűn- és élettársa egy ideje kénytelen egy FBI-ügynöknek is dolgozni, aki ráveszi őket, hogy küzdjék be magukat a maffia felső köreibe. Ebben az izgalmas, sok új lehetőséget kínáló és nagyon veszélyes világban politikusok, bűnözők és beépített ügynökök találkoznak. És persze: nők. Ha bármelyikük hibázik, minden összeomlik, és a romok az összes résztvevőt magukkal rántják...

Január 16-án érkezik az Augusztus Oklahomában (képünk jelenet a filmből), olyan nevekkel a stáblistán, mint531341_1.jpg Julia Roberts, Meryl Streep, Juliette Lewis, Benedict Cumberbatch, Ewan McGregor és Abigail Breslin. Ugyanezen a héten jön Lars von Trier legújabb, várhatóan nagy visszhangot kiváltó mozijának, A nimfomániásnak az első része, amely egy olyan nőről szól, akinek szexuális téren szinte mindenben volt már része. Ő Joe (Charlotte Gainsbourg), akire egy nap egy sikátorban fekve a rideg utcakövön talál rá az éppen boltba igyekvő Seligman (Stellan Skarsgard). A fiatal nőt megverték, vérzik, a férfi megsajnálja, és elviszi magához, hogy ápolja. Joe őszintén elmeséli jóakarójának, miképp került abba a lehetetlen helyzetbe, ahogyan találkoztak. A nő nimfomániásnak diagnosztizálja magát, élményei pedig egészen a tinédzserkoráig nyúlnak vissza. Beszél a szexuális kalandjairól, amelyek bővelkednek extrémitásokban, zavarba ejtő helyzetekben, pózokban és játékokban, valamint vállalt perverziókban. Seligman megértően, ámde zavartan hallgatja a nőt és a történelemből, valamint a tudományból vett példákkal és tapasztalatokkal igyekszik értelmet adni a nő tetteinek. A film rendezői vágatlan verziójának premierje az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon lesz látható, állítólag máshol nem vetítik majd.

Még ugyanezen a héten debütál a Jack Ryan: Árnyékügynök címe akcióthriller is, ami első ránézésre nem feltétlen tűnik túl ígéretesnek, azonban, a rendező nevét megnézve már élhet bennünk remény a filmmel kapcsolatban. A művet Kenneth Branagh jegyzi, aki szereplőként is megjelenik majd a mozivásznon. Mellette Chris Pine-t, Keira Knightley-t és Kevin Costnert is láthatjuk. A tavaly elhunyt Tom Clancy regényei alapján készült film kétesélyes, de szerintünk simán lehet pozitív meglepetés.

Január 30-án két jó film is érkezik. Az egyik Emma Thompsonnal és Tom Hanksszel a főszerepben a Banks úr megmentése, a másik pedig Markus Zusak sikeres könyvén alapuló második világháborús dráma, A könyvtolvaj. Utóbbi főszereplője Liesel, egy különös fantáziájú, bátor lány - és szüksége is van kivételes képességeire. A II. világháború idején német nevelőszülőkhöz kerül (Geoffrey Rush, Emily Watson). Tőlük tanul meg olvasni, az ő segítségükkel nyílik ki számára egy egészen új világ. Éppen akkor, amikor a valódi világ egyre félelmetesebbé és veszélyesebbé válik számára. A család egy zsidó kamasz fiút is rejteget: a kislány és Max együtt fedezik fel, milyen ereje van a szavaknak, és milyen fontos segítséget nyújthatnak a kitalált történetek. Segíthetnek olyankor is, amikor már semmi más nem segít.

 

Emma Thompson ezúttal P. L. Travers, a Mary Poppins írójának bőrébe bújik, míg Tom Hanks Walt Disney-ként jelenik meg a Banks úr megmentésében. A film azt a történetet mutatja be, hogyan, milyen hosszú küzdelem árán születhetett meg a Mary Poppins-film. A megvalósítás Disney-nek húsz évébe telt, az írónő ugyanis sokáig hajthatatlan volt.

Február második hétvégéje igen zsúfolt lesz a mozis programokat illetően. Ezen a héten érkezik A nimfomániás második része, Spike Jonze új filmje, A nő Joaquin Phoenixszel és Scarlett Johanssonnal, a Nyárutó benne Kate Winslete-tel és Josh Brolinnal, illetve szintén ekkor lesz a premierje A túlélőnek. Ez utolsó igaz történet alapján készült, alapját egy 2005-ös sikertelen SEAL-akció képezi, amelyben négy katonának kellett volna elfognia vagy megölnie egy tálib vezért, Ahmad Shahd-ot. A főbb szerepekben Mark Wahlberget, Emile Hirsch-t, Ben Fostert és Taylor Kitsch-t láthatjuk.

Spike Jonze a társra találás nehézségeit állította A nő középpontjába. Mindenki igazi társra vágyik. Olyanra, aki 531489_1.jpgfigyel, aki megért, aki segít, és aki szeret. Theodore (Joaquin Phoenix) nagyon lassan heveri ki a válását, egyedül él, és nem barátkozik könnyen. Napközben egy számítógépen dolgozik, esténként egy másik számítógépen játszik – és unalmában letölt egy új programot: egy intelligens operációs rendszert. És minden megváltozik. Az egzotikus hangú rendszer (Scarlett Johansson), vagyis Samantha felforgatja addig túl egyforma napait. Mindent tud, mindent ért, és egyre közelebb kerül Theodore-hoz. Olyan közel, hogy a férfi néha már úgy érzi: Samantha testestül-lelkestül az övé...

A Nyárutó Joyce Maynard regénye alapján készült. A tizenhárom éves, magányos Henry édesanyjával él, többnyire tévénézéssel. olvasással és álmodozással tölti az idejét. A munka ünnepe előtti hétvégén egy titokzatos, vérző férfi, Frank kér segítséget Henrytől. A következő öt nap alatt a fiú megismeri az élet legfontosabb leckéit, a feltékenység fájdalmát, az árulás erejét, hogy áldozatot kell hoznunk a szeretteinkért – és hogy érdemes várni az igaz szerelemre.

George Clooney-t sem kell hiányolnunk 2014-ben, ráadásul újra rendező is egyben. A jelenlegi tervek szerint február 20-án érkezik meg a magyar mozikba a második világháborús műkincslopásokról szóló alkotása, a Műkincsvadászok. A szereposztás pedig nem csak ígéretes, hanem egyenes parádés: Matt Damon, Cate Blanchett, George Clooney, Bill Murray, John Goodman és Jean Dujardin.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása