Tiniregény sci-fi köntösbe bújtatva - így lehetne a legjobban jellemezni a Zoë történetét. Mindez azonban még nem lenne feltétlen probléma, azonban John Scalzi rajongói nem ahhoz szoktak, hogy a regény központi eleme egy színes, szagos tinirománc legyen, és a sci-fi elemek kimerüljenek a puszta környezetleírásban. 

Zoë nem átlagos tinédzser, az édesanyja elhunyt még gyermekkorában, az édesapja pedig alkut kötött az Obinokkal, az emberiség elpusztításáért cserébe tudatot ajánlott nekik. A terv azonban kudarcba fulladt, a Gyarmati Szövetség győzedelmeskedett. Édesapja halála után Zoët John Perry és Jane Sagan leszerelt katonák fogadták örökbe, és miután letelepedtek a Huckleberryn, boldogan éltek, míg meg nem érkezett egy zöld emberke. Itt veszi fel a fonalat a történet mesélésben ismét Scalzi, és az előző regényből - Az utolsó gyarmat - megismert sztorit élhetjük át ismét, csak ezúttal Zoé szemszögéből. Hogyan éli meg a lány a költözést az új gyarmatra, hogyan szerez barátokat, kibe szeret bele, miképp lázadozik obin testőrei állandó felügyelete ellen... és így tovább.

A Zoë történetének több alapvető problémája is van. Az egyik, hogy érződik rajta, Scalzi csak azért döntött a könyv megírása mellett, mert Az utolsó gyarmatban több hibát is vétett, és így próbálta elvarrni a lezáratlan szálakat, valamint megmagyarázni a felmerült kérdéseket. Az pedig sosem jelent jót, hogy ha egy regény egyik fő célja az előző hibáinak korrigálása. Épp ezért a történetünk egy szóval jellemezve: unalmas. Mivel előre tudjuk mindennek a végkimenetelét, ki mikor hal meg, mi a fő probléma és hogyan védik ki az utolsó támadást, így izgulnunk még véletlenül sem kell olvasás közben. Bár tiszteletreméltó, hogy Scalzi beismerte vannak hibák a harmadik részben, de kár volt hallgatnia a kiadójára, mert az a pár elvarratlan szál és kérdés nem kívánt meg egy külön regényt.

A másik alapvető probléma, hogy Scalzi férfi, méghozzá középkorú, és halvány lila megveszekedett dunsztja sincs arról, mégis hogyan gondolkodik egy kamaszlány, a tiniszlengről már nem is beszélve. Bár a regény köszönetnyilvánításában kifejti, hogy ő is tisztában van azzal, mennyire nincs képben a tinilányok lelkivilágával és gondolkodásmódjával, de úgy véli, hogy azok a nők, akiknek megmutatta a kéziratot elegendő segítséget nyújtottak a hiteles ábrázoláshoz. Sajnos ki kell ábrándítanom mindenkit, ez a kísérlet csúfos kudarcba fulladt. Zoë alakja eddig is sablonos volt, de a regényben csak még inkább azzá vált. A rendkívül okos és értelmes "jókislány" karaktert egy kis szarkazmussal próbálta egyedivé tenni az író, és tette ugyanezt a legjobb barátnőjét is, és ezzel úgy gondolta, le is tudta a teljes jellemábrázolást. Fejlődésként pedig eljutottunk odáig a regény végére, hogy Zoë ráébred a hatalmára az Obinok felett, és eldönti kezébe veszi sorsa irányítását, hogy azért szeressék őt aki, és ne azért, ami. Disney mesébe illő fordulat valóban.

Nem akarok senkit lebeszélni a Zoë történetéről, hiszen akik olvasták a sorozat többi részét, ők úgyis kézbe veszik ezt a regényt is, azonban akik először ezzel találkoznak, biztos nem éreznek majd késztetést a teljes tetralógia megismerésére. Az Agave Kiadó gondozásában megjelent könyvet így inkább felejtsük el, és reménykedjünk, hogy Scalzi még egyszer nem tévelyedik ilyen ingoványos ösvényre, az ötödik rész pedig ismét szórakoztató és izgalmas lesz.