Sokakban jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mi a jó, egy két évvel ezelőtti film forgatókönyvét újra elővenni és leporolni, ha még nincs is nagyon rajta por. A Starbuck a kritikusok és a nézők körében is kedvelt volt, a mostani változat új címmel és szereposztással is csak halvány árnyéka elődjének. 

Ken Scott alkotásai közül az első, Starbuck címűt még 2011-ben mutatták be (a magyar mozikba idén februárra jutott el), és úgy tűnik, hogy a rendező valamiért azt gondolta, hogy ugyanaz a forgatókönyv más szereposztással újabb sikert hozhat számára. Nos, tévedett.

A rendező, valamint Martin Petit által írt sztori szerint egy, a mindennapokban céltalanul éldegélő David Wozniak (Vince Vaughn)megtudja, hogy a húsz évvel korábbi megélhetési forrása komoly bajba sodorta. David akkoriban gyakori vendége volt egy spermabanknak, amely később tévedésből ugyanattól az apától származó mintát adott ki több száz nőnek, így hősünk 533 gyermek biológiai apja, akik közül 142 bíróságra megy, hogy semmissé tegyék a névtelenségi záradékokat és így megtudják, ki az apjuk. David persze ügyvédje és jó barátja Brett (Chris Pratt) tiltása ellenére sem bírja ki, és gyerekei nyomába ered, hogy megismerhesse őket. Mindeközben barátnője, Emma (Cobie Smulders) is bejelenti, hogy babát vár, és ideje lenne, hogy David bizonyítsa, jó és felelősségteljes apa tud lenni. 

Ebből a nem túl rövid összefoglalóból is kiderülhet, hogy a film forgatókönyvvel nincsenek gondok, igazán remek filmet is lehetne összerakni ezekre az alapokra. De aztán megnézzük a filmet, olyan színészekkel, mint Colbie Smulders és Chris Pratt, akik nyilván szeretnének többek is lenni, mint két sikersorozat sztárja, ám ez nem igazán sikerül. Vince Vaughin meg valahogy tök béna, és elnagyoltak az érzelmi átmenetek is, amiket nem mindig tud megoldani. A forgatókönyv igazából több is lehetne, mint egy karácsonyi vihorászós limonádé, ha be merné vállalni és rendesen kidolgozni a horzsolós részeket. Például hogy 142 gyerekből nem lehet mindegyik egészséges, lehet köztük drogos, depressziós, stb. Itt meg csak annyira nyúlnak hozzá ezekhez, hogy ne tudjuk eldönteni, hogy most akkor ez a film mi akar lenni. 

Ezzel együtt nem állítom, hogy téglához kötözve ablakon át kidobott pénz, ha valaki jegyet vált Scott filmjére, meg hát amúgy is, az év ezen napjaiban (Karácsony előtt) jól esik az egymás veséjébe könyöklős-anyázós-nem jó  a karácsonyfa talp - ezreséabőrkesztyűt életérzésből egy könnyed és megnevettető mozizásban elmerülni bő másfél órára. Csak kár az elszalasztott lehetőségért. 

Az Elpuskázva összességében egy bájos kis történet egész jó alakításokkal, kevés nagy csavarral, de a gyűrődős napokban néhány ránctól biztosan megszabadít.