Kultography

Wagner vodkával bevont vonókkal

Wagner vodkával bevont vonókkal

Blahó Dávid írása itt: - 2013-12-16 20:46

Apocalyptica_Show_200dpi02.jpgAz Apocalyptica már rég nem intézhető el annyival, hogy ők azok a finn csókák, akik Metallica nótákat reszelnek el csellókon. Komoly zenészek, komoly múlttal, és a könnyű műfaj után a Wagner Reloaded koncertlemezzel komolyzenészként is bemutatkoznak.

Legutóbb 2010-ben jelentkezett hanghordozóval az Apocalyptica, és a 7th Symphony kétségtelenül zseniálisra sikeredett a kissé szürke Worlds Collide-ot követően. Eicca Toppinenék tartják a szokásos 3 évet két anyag között, ám most nem egy hagyományos koronggal jelentkeztek – még akkor sem, ha saját bevallásuk szerint a Wagner Reloaded igazi sorlemez.

APO_Cover_300dpi.jpgMondhatnak, amit akarnak, de ez akkor is egy különleges kiadvány. Kezdve azzal, hogy a cím után ott szerepel a Live in Leipzig felirat, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy ez egy koncertalbum (az első az Apocalyptica történelmében, ami kissé meglepő, lévén, hogy kereken 20 esztendeje léteznek). Másodsorban itt nem arról van szó, hogy a korábbról már ismerős dalokat játszották el idén július 5-én és 6-án a Leipzig Arena-ban, hanem vadonatúj tételeket komponáltak. Harmadrészt csupa instrumentális darab jön szembe, holott korábban olyan kiváló énekesekkel és énekesnőkkel dolgoztak együtt, mint Ville Valo, Cristina Scabbia, Till Lindemann, Sandra Nasic, Gavin Rossdale vagy Corey Taylor.

Aki csak rápillant az album címére, azt hiheti, hogy Richard Wagner újraértelmezett szerzeményeit zúzza el a három csellista és Mikko Sirén dobos. Azonban nem ez a helyzet. A Wagner Reloaded dalait a világhírű német zeneszerző munkássága ihlette, ám minden egyes nóta Eicca Toppinen, és így az Apocalyptica saját szerzeménye. Az apropó, ami az eseményt ihlette, pedig nem volt apró: a finn fogat így tisztelgett Wagner születésének 200. évfordulója előtt.

Foto WagnerReloaded_Apocalyptica_c_Michel Valentino klein.jpegA produkció rendkívül nagyszabású, ami a fotók mellett abból is leszűrhető, hogy a csellósokhoz egy komplett szimfonikus zenekar is csatlakozott. A címek is sokatmondóak: Stormy Wagner, Flying Dutchman, Creation of Notes, Ludwig – Wonderland, Ludwig – Requiem, hogy csak néhányat említsek. Jól látható tehát, hogy átgondolt és egységes koncepció szerint épült fel a műsor. Ami élőben nyilván hatalmas élmény lehetett, de önmagában hallgatva igényes háttérzene.

A darabok hol gyönyörűek, hol félelmetesek, hol torzított, hol tiszta csellókon szólalnak meg, de tulajdonképpen egy színházi előadással együtt teljesek, mi viszont csak a hanganyagot kapjuk meg. Ami terjengőssége, hangulati váltásai, elnyújtott kibontakozásai miatt kevés kapaszkodót kínál. Ha látnánk hozzá a díszleteket, a színpadi eseményeket, biztosra venném, hogy minden hangnak megvan a miértje és a helye, hiszen Paavo Lötjönenék muzsikusi felkészültségéhez kétség sem férhet.

Nem véletlen az ünnepek előtti megjelenés: a német piacon minden bizonnyal tarolni fog a Wagner Reloaded, és Drezdától Hamburgig sok karácsonyfa alá bekerül majd a koncertlemez. Meglepő, hogy DVD-t nem készítettek belőle, hiszen a hangversenyt cirkuszi és színházi elemek díszítették, a koreográfiáért pedig a díjnyertes Gregor Seyffert volt a felelős.

Foto WagnerReloaded_Buehne_c_Michel Valentino klein.jpeg

A WR nem lesz megkerülhetetlen anyag az Apocalyptica életművében, de metal és komolyzene hívők egyaránt közeledhetnek felé. Ráadásul kétségtelenül meghozza a kedvet ahhoz, hogy előkapjam – a nem létező csellóm helyett - a 7th Symphony-t.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása