Kultography

A lélek halhatatlansága, mint gyilkossági indíték

A lélek halhatatlansága, mint gyilkossági indíték

Mádai Adrienn írása itt: - 2013-12-16 09:02

slider_2.jpgNiels Bentzonra, a koppenhágai rendőrség túsztárgyalójára ismét egy bonyolult gyilkossági ügy megoldása vár. Ezúttal a tettes azonban nem a szokásos indítékból öl, pénz vagy bosszú miatt, hanem a lélek halhatatlanságát próbálja igazolni. A. J. Kazinski Álom és halál című regénye a skandináv krimik tökéletes mintapéldánya.

covers_262983.jpgSzókratész úgy tartotta, hogy a lélek halhatatlan. Minden dolog az ellentétéből származik: a hideg a melegből, a nedves a szárazból, következésképp az élőnek a holtból kell származnia és fordítva. A Phaidónban leírtak szerint, minden tudásunk valójában csak visszaemlékezés, ugyanis vannak fogalmaink, amelyeket nem meríthetünk a tapasztalatból, tehát a léleknek ezeket már a születésünk előtt ismernie kellett. Ezektől a gondolatoktól megtébolyodva járja Koppenhága utcáit egy gyilkos, aki olyan embereket keres, akiknek halálközeli élményeik voltak, majd megöli és újraéleszti őket, hogy általuk bizonyítsa a lélek halhatatlanságát. Niels Bentzon, a koppenhágai rendőrség túsztárgyalója a dán főváros egyik hídjának tetején állva egy fiatal, meztelen nőt próbál lebeszélni arról, hogy a mélybe vesse magát. Pályája során először, Bentzon elbukik, és a nő leugrik. Az először öngyilkosságnak hitt esetről azonban kiderül, hogy valójában gyilkosság történt. Bentzon beleveti magát a nyomozásba, amely egy őrült elméhez vezeti el őt.

A. J. Kazinski Álom és halál című regénye Az utolsó igaz ember folytatása. A szokásos krimi sorozatoktól eltérően, ugyanis Kazinskinál legalább akkora a jelentősége a főhős életének, mint az épp aktuális gyilkosságnak. Niels és Hanna kapcsolata, amely az előző könyvben formálódott románcá a szemünk láttára, mostanra válságba került. Hanna teherbe esett, de nem akarja megtartani a gyermeket. A titkolózás és a döntés pedig eltávolítja egymástól a két embert.

A két történet párhuzamosan fut, hol Niels, hol a gyilkos szemén keresztül figyeljük az áldozatok sorsát és a nyomozás alakulását, hol Hanna vívódását követjük az abortusszal kapcsolatban. Kazinski úgy adagolja az információkat, és fűzi fel az egyes fejezeteket, mint az ékszerész a gyöngyöket. Minden a helyén van. A borongós, letargikus hangulatot áthatja a folyamatos izgalom, és az olvasó fejében ott visszhangzik állandóan a kérdés, vajon hány embert fog még ez az őrült megkínozni és megölni, és vajon hogy dönt Hanna? A fejezetek, mint filmjelenetek peregnek le a szemünk előtt, látjuk magunk előtt a szürke, párás Koppenhágát, amelyben ott lappang az állandó feszültség, mely az emberek magánéletébe is beeszi magát. Az író pedig nem kegyelmez, nem oldja fel a kérdéseinket, nem ad nekünk teret a reménykedésre, ha le akarjuk zárni ezt a történetet, bizony végig kell olvasnunk azt a 400 oldalt. És a végén bizony nem jön el a tökéletes megnyugvás, kérdések sora marad bennünk, és azt vesszük észre, hogy a Google-ban a Phaidón online elérhető változatát keressük, miközben arról elmélkedünk, hogy vajon a gyilkosnak igaza lehetett.

Az Álom és halál igazi lélektani regényként gyötri meg az olvasót. Kazinski igazi zsenije abban rejlik, hogy nem egy fantázia világba kalauzol el minket, hanem olyan eseményeket ír le, és olyan háttér információkat adagol hozzá, amelyek a valóságban is léteznek. Kazinski olyan, mint egy jó tanító, ráirányítja a figyelmünket valamire, de nem mondja el, hogy mit látunk, mert azt már nekünk kell kitalálni.

Az Álom és halál az Animus Kiadó gondozásában jelent meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása