Nem kellenek ahhoz tragédiák, hogy az ember úgy érezze, nincs menekvés abból a helyzetből, amiben éppen benne van. Hogy nem azt az életet éli, amit szeretne. Dr. Csernus Imre legújabb, A kiút című könyvében éppen azt fejti ki, hogy a változtatás kulcsa mindig a saját kezünkben van, mi pedig eldönthetjük, ki akarunk-e jutni a labirintusból.  

A kiút című könyv csütörtöki bemutatóján a szerző Till Attila kérdéseire válaszolva járta körbe a kötet főbb témáit. Már ebből az érdekes, bő egy órás beszélgetésből egyértelműen kiderült, jelen esetben kevésbé konkrétan megfogható témaválasztással van dolgunk, mint A férfi vagy A nő című köteteknél. Hiszen, ahány ember annyiféle személyes pokol létezik, melyekből mindenki másképp juthat ki. A közös az, hogy mindenki kijuthat. Csernus meggyőződése, hogy amibe önmagunkat juttattuk, abból ki is tudunk mászni, és ezt az egész könyvön végig is viszi. Legyen szó párkapcsolati problémákról, barátságokról, a halállal való szembenézésről, kapunyitási vagy éppen kapuzárási pánikról, a lényeg minden esetben megfogalmazható annyiban, hogy merjünk szembenézni önmagunkkal és felelősséget vállalni az életünkért. Lehet, hogy nagyon általánosításnak és idealizálásnak tűnhet elsőre, de ha jobban belegondolunk - és ha elolvassuk a könyvet - nehezen tagadhatjuk, hogy nagy igazságot mond ki. Közhelynek hangozhat, hiszen felnőttek vagyunk mind, hát miért éppen ez a könyv mondja meg azt, hogy hogyan éljünk?! De éppen az egyszerűségében rejlik a dolog ereje: olyan gondolatokat ír le, amelyek igazságának felismeréséhez nem kell több, mint a józan ész, mégis ritkán fogalmazzuk ezeket meg magunknak. Másoktól pedig nem fogadjuk el, mert kioktatásnak hangzanak. Pedig nem azok, inkább tisztánlátás. Ám a tisztánlátás, az őszinteség és az önmagunkkal való szembenézés sokszor fájdalmas dolog. Sokkal könnyebb kifogások és megszokás mögé bújni, elsorolni, miért is nem tudunk megtenni egy adott lépést, így nyugtatva magunkat, hogy az egy helyben toporgás nem a mi hibánk, csupán a körülményeink hatása. Közben pedig tudjuk, hogy hazudunk, de ha elég ideig csináljuk, ez az apró, őszinte hang is elhal bennünk, és csak az elégedetlenség marad.

Hiszen mindannyian valljuk, hogy igenis minden tőlünk telhetőt meg kell tenni egy helyzetben, ha tényleg sikerre akarjuk vinni azt, nem igaz? Aztán ha mégsem tesszük, azt elmismásoljuk a kifogásokkal. Általában tudjuk, mi lenne a megoldás, mi lenne a jó döntés, a tisztességes, a felnőtt, a felelősségteljes lépés, aztán mégis máshogy cselekszünk. Erre jók az ilyen könyvek, hogy az arcunk elé kényszerítik azt a bizonyos tükröt, ami nem engedi, hogy hazudjunk - már persze, ha nyitottak vagyunk rá.

Csernus különféle példákon és beszélgetéseken keresztül mutatja meg az egyes lehetőségeket, döntések következményeit és azokat a, mindannyiunkra jellemző tulajdonságokat, melyeknek engedve saját magunk alatt vágjuk a fát. A könyv külön hangsúlyt fektet az Y generáció, a 18-30 év közötti korosztály viselkedésére és problémáira, mert, a szerző szerint, belőlük következtethetünk a jövőre, és bepillanthatunk az őket megelőző generáció hibáiba is. Akárhogy is, személy szerint - ebbe a generációba tartozva - a rólunk festett képet hitelesnek érzem, minden pozitív és negatív tulajdonságunkkal együtt.

Ám a könyv mondanivalója minden generációnak ugyanolyan hasznos lehet. Csernus nem ítélkezik és nem kritizál, az nem az ő dolga. Mi viszont óhatatlanul felismerjük a könyvben magunkat, a szeretteinket, barátainkat, az életünk múltbeli vagy éppen jelenlévő szituációit. Aztán választhatunk, hogy felelősséget vállalunk-e az életünkért, vagy bent maradunk az útvesztőnk kényelmes közepén. De ha ez utóbbi mellett döntünk is tudjunk szembenézni vele, és nem kifogásokat keresni. Hogy ne csak megjátsszuk, de ténylegesen felnőtté is váljunk.