Végre megérkezett a hazai könyvesboltokba a Roderick Gordon és Brian Williams szerzőpáros által jegyzett Alagutak-sorozat negyedik regénye, a Vissza a felszínre. A steampunk fantasy történet újabb része sem okoz csalódást a rajongóknak. Will és a Rebecca ikrek egy olyan világban folytatják harcukat, amely felülmúlja legmerészebb álmainkat is.
Az Agave Kiadó 2007-ben jelentette meg Roderick Gordon és Brian Williams közös regényét az Alagutak rejtélyét. Az ifjúsági kalandregénybe oltott steampunk fantasy pedig rögtön a sikerlisták élére állt. A rajongóknak azonban mégis három évet kellett várniuk az Alagutak-sorozat negyedik kötetére, a Vissza a felszínre. Mivel a harmadik regény még 2010-ben jelent meg, így a negyedik előtt érdemes újra kézbe venni a sorozat előző részeit, mert különben hamar elveszünk a több szálon futó történetben.
A különleges világ, amelybe a két angol szerző kalauzol minket egyszerre sötét, nyomasztó és mégis lenyűgöző. Képzeljük el, hogy a Föld belseje üreges, olyannyira, hogy a közepén nem a mag található, hanem egy másik bolygó. Ez a belső bolygó a fölötte lévő burok közepén forog, mint egy örökké világító nap. Sőt a felszín alatti kőzetlemezek sem lakatlanok. 300 évvel ezelőtt egy bizonyos Sir Gabriel Marthineau embereket költöztetett a földmély egyik hatalmas barlangjába, akik azóta is ott élnek. A bolygó három szintjét pedig hatalmas alagutak kötik össze egymással.
A negyedik részben Will, Elliot és dr. Burrows miután levetették magukat a gigantikus földalatti alagútba, egy idilli világra leltek a Föld legeslegbelsejében. A Belső Földben régen kihalt állatfajok, sosem látott növények, egy örökké ragyogó nap és egy ősi nép titokzatos piramisai vártak a felfedezőkre. Miután a kis csapat megszerezte a Domínium vírust a Rebecca ikrektől, abban a hitben járták be a piramisokat és hatoltak a dzsungel mélyére, hogy az emberiséget fenyegető veszély végleg elhárult. A sors azonban mást tartogatott számukra. Mindeközben a felszínen is zajlottak az események. Egy bomlott elméjű, kannibalizmusra hajlamos kolónialakó túszul ejtette Chestert, Drake pedig egy volt styx ügynökkel az oldalán harcolt a regulátor csapatok ellen. Bár a két világban kibontakozó küzdelem egymástól függetlenül zajlik, a tét ugyanaz: megóvni az emberiséget a halálos vírustól, és megakadályozni a styxeket világuralmi terveik végrehajtásában.
Gordon és Williams most is lebilincselő történetet alkottak, egyre bonyolítva Will és Chester meséjének amúgy sem egyszerű gombolyagát. A néhol már krimibe hajló fantasy igazi kikapcsolódást jelent az olvasónak. Ahogy az ember kezébe kerül a könyv, a külvilág megszűnik létezni, és máris a Föld belsejében barangolunk egy lenyűgöző helyen, ahol megannyi veszély leselkedik ránk. A két író fantáziadús világot épített fel, amelybe beleépítette az általunk is oly jól ismert valóság csodáit és érdekességeit, mint a maja piramisokat vagy Hitlert és az üreges Föld elméletet. Az elmélet szerint bolygónk belsejébe a pólusokon nyílnak bejáratok. A valóság és a fikció ilyetén keveréke pedig óhatatlanul is magával ragadja az olvasót.
A sorozatnak azonban vannak hibái is, amik a negyedik részben is előkerültek. Ilyen a karakterek elnagyoltsága. Igazán egyik karaktert sem ismerjük még a negyedik részben sem, az írók csak a felszínt kapargatják, nem ásnak mélyre szereplőik ábrázolásakor. A Rebecca ikerek folyamatos túlélése is kissé sablonos, az elpusztíthatatlan tinédzser gonosz alakja egy ostobácska rajzfilmsorozatra emlékeztetheti az olvasót.
A hibák ellenére azonban mégis szellemes, lebilincselő, izgalmas olvasmányról van szó, ami nem csak a fiataloknak, de a felnőtteknek is könnyed szórakozást ígér. A sorozat jelenleg hat résznél tart, a legutóbbi Terminal című kötet idén jelent meg Angliában. 2014-ben pedig várhatóan mozikba kerül a Mikael Håfström rendezte első film is.
Kommentek