Louis Ferrante nem a levegőbe beszél: az egykori maffiózó a Gambino család tagja volt, a New York-i alvilág egyik legismertebb figurája, aki már húszas évei elején kisfőnök volt a családon belül, és töviről hegyire ismerte a Cosa Nostra működését.

A klasszikus maffiafelépítés a piramishoz hasonlít, de meglepődünk, ha egy nagyvállalattal hasonlítjuk össze, hisz a hasonlóság itt is szembeötlő. A mechanizmusok, a működés lényegében megegyeznek, azzal a különbséggel, hogy a maffia mindig roppant praktikusan, kivétel nélkül haszonelvűen, sőt, a legnagyobb elérhető haszon elvén működik.

Az igazi maffiamodell máig Olaszországban működik, mint ahogy nemrég egy bűnbánó maffiózó elárulta, az amerikai családok még most is kiküldik „tanulni” a tagjaikat Itáliába. A kapcsolat élő és vitathatatlan a két földrész családjai közt.

És hogy mit lehet tanulni egy üzletembernek, egy gazdasági vezetőnek a maffiától? Nyilván nem a gyilkosságok, a pénzmosás és a zsarolás képezi a stúdium tárgyát, hanem az, hogy miképp működtessenek egy profitorientált szervezetet a leghatékonyabban.

„A rossz döntés is jobb, mint a semmilyen döntés” – ilyen axiómákkal szórakoztat minket Ferrante, miközben nem nélkülözi a humort és a – valljuk be, szórakoztatóan megírt – maffiasztorikat is, amelyeknek nemegyszer ő is szereplője volt.

Ferrante jól ír, ez kétségtelen, nem a bűnbánó maffiózó olcsó figuráját játssza, hanem tudatosan építi fel a saját brandjét. Nem ez az első könyve, a visszaemlékezései is nagy sikert arattak, különösen annak fényében nem lebecsülendő a vállalkozás, ha megtudjuk: ez a csávó élete első könyvét a börtönben olvasta el.

Merthogy – bár nem kapták el – mégis sikerült nyomozást indítani ellene több ügyben, és végül 12,5 évet kapott, amiből több mint nyolcat le is ült. A börtönévek alatt „megjavult”, és amellett, hogy rádöbbent, hogy megzsarolni, lelőni vagy agyonveretni embereket csúnya dolog, rákapott a könyvekre.

Egy idő után a cellája telistele volt könyvekkel, éjt-nappallá téve bújta őket, mígnem arra jutott, hogy most már ő is írna egyet. Majd még egyet. Kiderült, hogy van hozzá tehetsége, népszerű lett, még brit díjat is kapott, nem mástól, mint az akkori miniszterelnök feleségétől.

Ha a fejezetek végén lévő tanulságokat, jó tanácsokat nézzük, akkor a könyv egy szimpla „hogyan építsünk fel sikeres üzleti modellt egy év alatt” jellegű olcsó, hatásvadász, ám inkább csak ostoba klisékre épülő fércmű is lehetne. De Ferrante elkerüli a csapdát, és részint a hiteles sztorik (ezúttal nemigen változtatott meg neveket sem), részint a humor mindig megmentik attól, hogy letegyük a huszadik oldalnál.

A kötet a HVG Kiadó gondozásában jelent meg.