Raymond ugyanis olyan remek érzékkel választotta karrierjének a meztelen lányok mutogatását, hogy néhány évtized alatt Anglia leggazdagabb emberévé vált. A film végigvezet ezen a páratlan, izgalmas élettörténeten, kezdve a cirkuszos gyökerektől az első vetkőzőműsorokon át a pezsgő- és kokainmámorban töltött estékig. A hatvanas-hetvenes évek szabadságában, kiapadhatatlan vagyonnal a zsebükben keveseknek jutott eszébe, hogy talán több is van az életben a gyönyörű nők megdöntésénél és az újabb ingatlanok felvásárlásánál - Raymond sem volt kivétel. A szenvedély királya ügyesen ugrál a (valóságban is létező) dokumentumfilmeket reprodukáló stílus, a riportfilm és a játékfilm között, ezzel erőlködés nélkül hangsúlyozva, hogy valós történetet látunk. A végkifejlet pedig, ennek tükrében csak még szomorúbb.

Paul Raymond (Steve Coogan) apja még születése előtt lelépett a színről, de ez, saját bevallása szerint, inkább csak megerősítette az időközben nevet változtató fiút. Egész életében önmagára volt utalva és szépen boldogult, így mikor egy véletlen folytán rájön, mekkora üzlet rejlik a csinos, meztelen lányok látványában, semmi nem tántoríthatja el ötlete megvalósításától. A félig-meddig tiltott klub hangos sikere pedig őt igazolja. A sztriptízből aztán színházi előadás, majd magazin lesz, Raymond pedig egyre nagyobb utálatnak örvend az erkölcsös angolok körében - és egyre nagyobb imádatnak a szórakozásra vágyókéban. Lassan rajongva szeretett lánya, Debbie (Imogen Poots) is felcseperedik, és apja nyomdokaiban járva a színpadra vágyik, ám ott csak bukás várja. Debbie észrevétlenül egyre mélyebre süllyed, míg Raymond soha nem látott magasságokba szárnyal, ahonnan elhomályosodnak a problémák. És hiába tesz meg mindent, későn jön csak rá, hogy pénzzel és csillogással éppen csak egy dolgot nem lehet megvenni: a szeretetet.

Steve Coogan zsenialitását dicséri az, hogy Raymond figurája minden rossz lépése ellenére sem lesz ellenszenves. Persze sikeres és gazdag üzletember, lenyűgöző látni, ahogy a két keze alatt felépül egy birodalom és arannyá válik minden, amihez hozzáér. Mégis azok a film legerősebb pillanatai, amikor kihúnynak a fények és Raymond arcán visszatükröződik minden érzés: az elhagyott család miatti bűntudat, az őt elhagyó szerelme, a magány, a lánya iránti végtelen szeretet, a csalódottság, a szomorúság - aztán mégis felkel, és megy tovább. A kitartása és ereje miatt irigylésreméltó, az önámítása és a felelősségek alóli kibújása miatt gyűlölendő, de Coogan alakításában Raymond mindenek felett emberi karakter.

A szenvedély királya lazább értelemben vett életrajzi film, s mint ilyen, a sikere a karaktereken és a hű bemutatásukon áll, vagy bukik, ez a film pedig simán átvitte a lécet. Nem erőszakolja le a torkunkon, hogy itt márpedig megtörtént eseményeket láthatunk, csak elszórakoztat és elborzaszt, elgondolkoztat és megnevettet. Ha figyelmen kívül hagyjuk a vége főcím előtti listát, nyugodtan nézhetjük fikciós történetként is, van annyira izgalmas és érdekes. Áhitozhatunk a szép nők vagy a gyönyörű ruhák után, kinek mi tetszik jobban ugyebár, hogy aztán arconcsapjon az a sok kis tragédia, ami mindezekkel együtt jár. Aztán eldönthetjük, ilyen áron kellene-e az az aranylánc.