Az Alföldi színháza vaskos kötet lett, rengeteg adattal függelékkel, képpel és természetesen a gerincét adó beszélgetésekkel. Az Átrium Film-Színházban megrendezett könyvbemutató is egy ilyen, bensőséges beszélgetés keretei között zajlott. Teltház előtt - mert már jóval előtte elfogyott minden jegy - vitatta meg a Csáki Judit és Alföldi, a "társszerző", hogy mit kellett volna kihagyni, és mit beletenni, visszaemlékeztek az első ötletelésekre és az idegesítő apróságokra, mindezt egy teremnyi idegen előtt, mégis barátok között. Persze azok, akik kíváncsiak voltak az eseményre már a jegy megvételével letették a voksukat Alföldi mellett, és, ahogy ő is megfogalmazta, ez a bajtársiasság, ez a támogatás az, amire emlékezni kell a színház öt évéből, és nem siratni ami elmúlt. Aztán mind Alföldi, mind Csáki el-elcsukló hangjából azért kiderült, hogy ezt csak mondani ilyen könnyű. Főleg akkor eveztünk érzelmesebb terepre, amikor Csáki - meglepetésként - előbb László Zsoltot, majd Bánfalvi Esztert szólította a színpadra kicsit nosztalgiázni.

Kapott az est folyamán Alföldi hideget-meleget, de csak olyan baráti csípkelődésként, a Nemzeti utolsó évét szinte végig a színházban töltő Csáki előtt nem nagyon maradtak titkok. Alföldi híresen őszinte rendezési módszere is előkerült, néhány keresetlen stílusú, vicces beszólás formájában, amikről láthatóan jó hosszú lista állt az író rendelkezésére. Szó esett arról, hogy mennyi bosszúságot okoz, mikor Bánfalvi Eszter próbafolyamat közben néhány napra "zombi-üzemmódba" vált, vagy hogy László Zsolt mennyire ellentétje Alföldinek, aki mégis maga helyett játszatott el vele szerepeket. Mintha csak a színházi kávézóba nyitottak volna egy nagyobbacska ajtót, amin keresztül még pár száz ember beleshetett az ott zajló, baráti csevejbe. Éppen ezt nevezte meg Alföldi a Nemzeti jó működésének okául: hogy mind más személyiségek igaz, de egy közös van bennük, hogy kíváncsiak egymásra. Nála lehetett veszekedni, drámázni, nem szóba állni a másikkal, aztán kibékülni, mert mégiscsak szerették egymást. Közben pedig - itt is, és a színházi büfében is - szólt a Szakértők zenekar zenéje.

Végeláthatatlanok lehettek volna  a Nemzeti, és maga a könyv körüli anekdoták, kezdve azzal, ahogy Alföldi láttára elsírta magát az elektronikai bolt pultosa egészen addig, hogy a rendező szerint nem kellett volna beletenni a könyvbe a "meztelenkedős fejezetet". Röpködtek a poénok és a nézőtéren ülő munkatársaknak való ki-kiszólogatások, a közönség pedig hálásan szívta magába ezt a sokadik búcsúszertartást. De Csáki nem hagyta, hogy teljesen átvegye az uralmat a nosztalgia, a "szerinted kinek készült ez a könyv?" kérdésére Alföldi nem is nagyon tudott hirtelen többet kitalálni, mint hogy "mindenkinek". Aztán csak sikerült kifejteni, hogy tényleg mindenkire, az egyszeri nézőkre és a soha-el-nem-jutókra is gondolt, azokra, akik csak hírből ismerték, és azokra, akik elsőként vették a jegyeket, mindenkinek, akire valahogy hatott a színház. Ez pedig elég széles réteg, hiszen a Nemzeti, amellett, hogy rendkívül sikeres, de megosztó öt évet zárt - de a művészettel ez sokszor együtt jár.

És hogy lesz-e Alföldi Róbert még a Nemzeti igazgatója? Azt persze majd az idő dönti el, a kérdésre a rendező csupán annyival felelt, "szorgos népünk győzni fog", amire közönség pedig tapsviharral válaszolt, majd kiözönlött az előtérbe, ahol mind Csáki, mind Alföldi türelmesen elkezdte dedikálgatni a könyveket, a Szakértők pedig leköszönő zenével zárta le az estet.

Az Alföldi színháza - Öt nemzeti év a Libri Kiadó gondozásában jelent meg.