A cím, valamint a hozzá illő borító alapján egy szokványos, ámde igencsak bő lére eresztett szerelmi történetet vártam. Bár megfordult a fejemben, vajon miről lehet írni 500 oldalon keresztül a szultán asszonyáról? Szerencsére azonban a könyv rendesen túlteljesítette azt, amit első körben sejtetni engedett.
A történetet felváltva olvashatjuk Alys Swann, az arabok által elrabolt és a szultán háremébe hurcolt 29 éves angol nő, valamint Nusz-Nusz, a szultán főirnoka, egy fekete eunuch szemszögéből. Ahogy már a fentebb írtak alapján sejthető, a könyv egyáltalán nem szerelmi történet, sokkal inkább a 17. századi mekhnészi szultáni udvar mindennapi életének bemutatása. A regényből megismerhetjük a szultáni palota építési műveleteit, megtudhatjuk, hogy bántak a rabszolgákkal, milyen életet élt a háremben a mindennapjait töltő, mintegy 1000 hölgy. Ennyi nő között persze a vita, versengés elkerülhetetlen. Az első feleség, Zidana rendszeresen ármánykodik, ami hamarosan szinte csak a legfőbb rivális, Alys – vagy ahogy a szultán nevezi őt – a Fehér Hattyú ellen irányulnak. A gáncsoskodás fő oka, hogy Alys fiút szül a szultánnak, s noha Zidana fiai az öröklési sorrendben előkelőbb helyet foglalnak el, az öregedő első feleség féltékeny a nála nagyobb figyelmet kapó „megtért“ nőre, aki vélekedése szerint az arabok körében szokatlan kék szemével és sárga hajával babonázta meg a szultánt.
A történetben ugyancsak figyelemmel kisérhetjük a szultán hadjáratát a lázongó berber törzsek ellen, és fegyverszüneti tárgyalásait Angliával, ahová végül követeket is küld, valamint a fekete halál, a pestis terjedését. Az írónő különösen nagy figyelmet fordít arra, hogy bemutassa a korabeli öltözetet, a rangtól függő díszítéseket, az eunuchok különlegesebb célokat is szolgáló turbántűjét és a háremben élő hölgyek babonáktól vezérelt szépítkezési szokásait. De bepillantást ad a korabeli gyógyászati szokásokba is, mégpedig az arab és az angol kulturterületen egyaránt.
A könyv leíró részei is könnyen és jól olvashatóak , a történet újabb és újabb elemeket hoz és így mindvégig érdekes marad, az olvasó számára ismeretlen világ felfedezésének örömét nyújtja.
A fekete eunuch és a fehér háremhölgy különleges barátsága, egymásrautaltsága, szerelme adja meg ennek a minden szempontból figyelemreméltó könyvnek a keretét. A köny az utolsó pillanatig tartogat meglepetéseket – az írónő úgy tud fordítani az eseményeken, hogy a csavar nem lesz eröltetett.
Jane Johnson A szultán asszonya című könyve az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg, és kiváló olvasmányt jelent hosszú utakon, nyaralásokon egyaránt.
Kommentek