Sophie Kinsella: Mézeshetek
A Boltkóros naplója-sorozattal világszerte ismertté vált írónő legújabb könyve, kicsit vastagabb, mint amit korábban megszokhattunk tőle, a stílus azonban mit sem változott: igazi szórakoztató csajos könyv, szerelmi problémákkal. Mindezek mellett a történet tele van jó poénnokkal, izgalommal, olyan mondatokkal, amiket remekül lehet később vicces helyzetekben idézgetni.
Lottie nagyon számít rá, hogy barátja az esti randevújuk során, London egyik legmenőbb éttermében végre megkéri a kezét. Ám amikor kiderül, hogy lánykérésről szó sincs, teljesen összeomlik.
Épp ekkor bukkan fel egykori szerelme, Ben, aki emlékezteti hajdani egyezségükre, miszerint harmincéves korukban, ha még mindketten szinglik, összeházasodnak. Lottie kapva kap a kínálkozó alkalmon: irány egyenesen az oltár elé, aztán jöhetnek a mézeshetek Ikonos szigetén, Görögországban, ahol annak idején megismerkedtek.
A családot és a barátokat letaglózza a hír. Lottie nővére szerint a húga sok hajmeresztő dolgot követett már el életében, azonban ez lesz az eddigi legnagyobb baklövése. A fiú kollégája pedig meg van győződve arról, hogy Ben az elkapkodott házassággal egy életre tönkreteszi a karrierjét. Hogy megakadályozzák az elhamarkodott esküvőt, kifőznek egy ravasz és bonyolult tervet. Titokban az ifjú pár nyomába erednek, akik még nem is sejtik, milyen elképesztő kalandok várnak rájuk a mézeshetek alatt... (Libri)
Palotás Petra: Előbb-utóbb szerelem
Petra nőcis könyveiben eddig nem tudtunk csalódni. Az első kettő is olyan volt, ami olvastatja magát, remekül szórakoztató, nincs ez másképp ezzel a kötetettel sem. Az előbb-utóbb szerelem is tökéletes olvasmány a medence vagy a tenger partján, csak figyelni kell, nehogy belefeldkezzünk és bőrünk leégjen közben. Mint, ahogy a megelező két regény, az Előbb-utóbb szerelem is valami aktuális, mai témát helyez a romantikus történet középpontjába, ezúttal ez nem más, mint az internetes társkeresés.
Egy a menyasszonya által kikosarazott fiatal tanárember, egy a hetedik X felé közeledő nagymama, és két harmincas lány; négy ember, akik különbözőbbek nem is lehetnének. Egy valami azonban mégiscsak közös Vica, Laura, Dóri és Barnabás sorsában: akarva akaratlanul mindannyiuk életébe bekúszik a huszonegyedik század nagy kerítője: egy internetes társkereső oldal. Az új kapuk azonban nem csupán új esélyeket, hanem új veszélyeket is maguk mögött rejtenek,melyeket hol humorral, hol bánattal átitatva olykor még a legszűkebb környezetüknek sem mernek bevallani... Persze a vége azért happy end... (Jaffa Kiadó)
Milly Johnson: Madarak és méhek
Aki egy igazán habkönnyű olvasmányt akar a kezébe venni, amely minden ízében a jól bevált romantikus regényekre jellemző fordulatokat tartalmazza, annak szórakoztató perceket kínál a Madarak és méhek.
Stevie, a romantikus regényíró és egyedülálló anya pár héttel esküvője előtt szembesül azzal, hogy vőlegényének viszonya van Stevie barátnőjével. A megoldás első látásra a konditerem-fogyókúra kettős, ám főhősünknek rá kell döbbennie, hogy ennyire nem egyszerű visszahódítani a csapodár férfiút. Adam, Stevie barátnőjének elhagyott párja, aki ugyancsak tervet sző a hölgy visszahódítására… és persze a legbiztosabb recept, ha együtt próbálják visszahódítani az elkószált hölgyet és urat… A cím, Madarak és méhek, egy skót táncra utal, ahol a párok felváltva táncolnak egymással – akár a regényben. A nagy kérdés pedig, hogy kikből állnak a cselekmény végére a párok? Visszatalál mindenki a régi társához, vagy esetleg mégsem? (Ulpius-Ház)
Candace Bushnell: Ötödik sugárút 1.
A Szex és New York írója újra górcső alá veszi New York City női lakosságát, teszi mindezt hasonlósan szórakoztatóan, mint a televíziós sorozat által is híressé vált művében. Az Ötödik sugárút 1. – amely nem egyszerűen egy házszám, hanem egy híres épület neve – tornyos art deco remeke Manhattan egyik legrégebbi és legmenőbb történelmi negyedében emelkedik.
Olyan lakóház ez, ahol így vagy úgy, de meg kell dolgozni a bejutásért. Candace Bushnell új regényében ezen épület körül forog az itt lakó és a beköltözni vágyó hősnők élete. A kockázatialap-kezelő mogul nejétől az éltes társasági rovatvezetőnőn át a Los Angelesből ide menekült szabad szellemű művésznőig minden szereplő e híres toronyház fedele alatt kívánja megvalósítani az álmait. (GABO)
Tasmina Perry: Titokzatos idegen
Perry is az az írónő, akinek könyveit minden nyaralási időszak előtt várjuk, hogy megjelenjen, mert állandó stílust képvisel: szórakoztató, olvasmányos, néhol még egy-egy csavarral is ellátott, letehetetlen vakációs olvasmány. Ennek a leírásnak tökéletesen megfelel a Titokzatos idegen is.
Amikor Sophie Ellist felkérik, hogy vigyázzon egy fényűző knightsbridge-i családi házra, úgy tűnik, élete legnagyobb ajándékát kapta. A tulajdonos tündöklő világának bűvkörébe kerül, és találkozik a vagyonos amerikai üzletemberrel, Nick Cooperrel, akivel szenvedélyes szerelmi viszonyba bonyolódik. Amikor azonban Nicket holtan találják szállodai lakosztályában, Sophie lesz a gyilkosság első számú gyanúsítottja, és rá kell döbbennie, hogy a férfi egyáltalán nem az volt, akinek látszott.
Kétségbeesett küzdelembe kezd, hogy megtalálja a valódi tettest, de közben már nem csak a hatóságok elől kell menekülnie, de egy csapat veszélyes bűnöző is a nyomában van, akik úgy gondolják, Sophie-nál van valami, amit ők mindenáron meg akarnak kaparintani. És nem tágítanak, amíg meg nem szerzik… (Ulpius-ház)
L. Marie Adeline: S. E. C .R. E. T. - A titkos társaság
Újabb erotikus történet, de szerencsére nem a szürke-féle sablonra épült változat. Férje halála óta Cassie Robichaud magányosan és szomorúan tölti mindennapjait. Napközben felszolgálóként dolgozik a New Orleans-i Café Rose-ban, esténként pedig egyedül tér haza üres lakásába. Ám az élete örökre megváltozik, amikor a kezébe kerül egy különös kis jegyzetfüzet, amit egy titokzatos nő felejtett a kávézóban. Egyre jobban magával ragadják a füzet lapjain rejtőző szókimondó vallomások, és a notesz végül elvezeti a S.E.C.R.E.T. nevű különös társasághoz, amelynek célja, hogy valóra váltsa a nők legtitkosabb erotikus fantáziáit.
Cassie hamarosan egy izgalmas utazás kellős közepén találja magát. Tíz mámorító kaland vár rá szívdöglesztő férfiakkal, akik felébresztik benne a szenvedélyt, és olyan élményekkel ajándékozzák meg, amilyenekben sosem volt része korábban. Az átéltek hatására egyre felszabadultabbá és magabiztosabbá válik, és végre arra is el tudja szánni magát, hogy igazán élni kezdjen. (Libri)
Trisha Ashley: Csokoládécipők és esküvői harangok
Egyszerűen cuki és szórakoztató. Bár kicsit sok a Sparból benne... Tansy Pool megörököl egy régimódi kis cipőboltot a világ végén, egy kis faluban, és ezzel megszületik az Üvegcipellő – az ebben az üzletben árult lábbelik meseszerűvé varázsolnak bármilyen esküvőt! A választék hamarosan kibővül koszorúslányruhákkal és különleges csokicipellőkkel is. Tansynek már csak az a vágya, hogy a magánélete is ilyen csodás legyen.
Csakhogy a vőlegénye ragaszkodik hozzá, hogy belefogyjon egy harminchatos esküvői ruhába, ráadásul kínos családi titkokra is fény derül. Tansy jobbnak látja hát, ha inkább az üzlet felvirágoztatásán dolgozik. Valaki azonban nem lelkesedik annyira a népszerű Üvegcipellőért… A színész Ivo Hawksley, a bolt melletti ház mogorva lakója is sötét titkot rejteget. A férfi összetört szívét gyógyítgatni érkezett Sticklepondba. Ám kiderül, hogy a múlt szálai Tansyhez kötik, és hamarosan mindketten ráébrednek arra, hogy a közös titok nagyon szoros kötelék lehet két ember között… (Ulpius-ház)
Kommentek