Kultography

Kiosztották a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjait

Kiosztották a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjait

Kultography írása itt: - 2013-06-23 11:33

Mikulás Ferenc fesztiváligazgató rövid értékelésében hangsúlyozta: örök köszönet jár azoknak, akik ezt a műfajt megteremtették, valamint azoknak a támogatóknak, akik a fesztivál megrendezéséhez hozzájárultak. Kinoshita Sayoko, a Hiroshimai Animációs Filmfesztivál igazgatója, a nemzetközi zsűri elnöke rövid értékelőjében hangsúlyozta: a magyar animáció magas szintet képvisel a világon. A filmeket a nemzetközi zsűri mellett országos diákzsűri, a kecskeméti iskolák tanulóiból összeállított gyermekzsűri, valamint a Kecskeméti TV nézői is értékelhették.

A fesztivál versenyprogramjába a csaknem ötszáz nevezett alkotás közül az előzsűri 30 ország 159 animációs filmjét válogatta be. Az idei szemle mottója "Animáció határok nélkül" volt, amely a magyar és az európai újdonságok vetítése mellett arra is vállalkozott, hogy betekintést nyújtson az ázsiai animációs művészetbe. A professzionális alkotók művei mellett harmadik alkalommal látta vendégül az amatőr alkotók munkáit is a Szabad Animációs Filmkészítők (SZAF) számára meghirdetett programban. A legjobb televíziós animációs játékfilmért járó 2000 eurós díjat A gruffaló gyermeke (The Gruffalo’s Child) című angol film kapta, rendezői Johannes Weiland és Uve Heidschötter. A zsűri kiemelt dicséretben részesítette Jankovics Marcell Az ember tragédiája című filmjét. A legjobb egészestés filmért járó 2000 eurós díjat A festmény (The Painting) című film rendezője, Jean-Francois Laguionie kapta. Kecskemét város 2500 eurós díját a Ráncok (Wrinkles) című Ignacio Ferreras által rendezett film érdemelte ki.

Forrás: MTI

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása