Lois McMaster Bujold még 2003-ban HUGO-, Nebula- és Locus-díjat nyert a Lelkek lovagjáért, amely a Chaloin átka című regényének folytatása. A szórakoztató történet kellemes kikapcsolódást nyújt, és hasonlóan az előző részhez, most is a Trónok harcából jól ismert középkori világba repít el minket, csak kevesebb vérrel és drámával.
Chalion átka már a múlté, az Ibrai-félszigeten pedig beköszöntött a boldogság aranykora. Az özvegy Ista királyné mégsem elégedett. Anyja halála után szabadulni akar a kötöttségektől és az őrület árnyékától, ezért zarándokútra indul, s kíséretéül csupán néhány testőrt, egy fiatal lányt és a Fattyú egy papját viszi magával. Az utazás azonban nem várt fordulatot vesz, a lelki békét és megnyugvást kereső Ista egy háború kellős közepén találja magát, amelyben túlvilági démonokkal kell megküzdenie az emberi lelkek védelméért.
S hogy kiáll mindennek a hátterében? Hasonlóan, mint a Chaloin átkában itt is az istenek háza táján kell keresni a válaszokat. A félig démon, félig isten Fattyú rászabadítja a birodalomra furcsa, apró démonjait, akik válogatás nélkül megszállnak embereket és állatokat egyaránt, miután a lelküket felemésztették tovább állnak, és új gazdatestet keresnek. Ezek a démonok azonban nem az általunk elképzelt hatalmas, erős lények, hanem aprócska, agyatlan entitások, akik mit sem tudnak arról, hogy mi a jó vagy mi a rossz. A túlvilágról visszarángatott démonok csupán ösztönösen cselekszenek, és nem gonoszságból szállják meg az embereket. Így történhet, hogy az olvasó olykor-olykor már szinte szánja ezeket a furcsa, remegő lényeket.
Bujold most sem kapkod a történetmesélés közben, szép lassan, fokozatosan ismerkedünk meg a háttérben munkálkodó Fattyú tervével, és bár nem panaszkodhatunk, most sincs hiány az akcióból, mégis a Lelkek lovagja sokkal lassabb, terjengősebb regény lett, mint a Chalion átka. Az izgalmas cselekmény mellett kevesebb vagy rövidebb tájleírásokkal talán feszesebb, kevésbé dagályos történet lett volna a végeredmény.
A Lelkek lovagja tökéletes nyári olvasmány, vízpartra, strandra ideális választás, és nem csak a fantasy szerető olvasóknak, de a kalandregények szerelmeseinek is jó szívvel ajánljuk. Az Alexandra Kiadó gondozásában megjelenő sorozat harmadik, befejező részét pedig kíváncsian várjuk.
Kommentek