China Miéville regénye a távoli jövőben játszódik, amikor már nemcsak, hogy mindennapos a földön kívüli fajokkal való találkozás, de az emberiség már régóta kolóniákon él, szétszórva a világűrben. Vakmerően messzire eljutottunk, így az egyes felfedezett bolygókon néhanapján osztozni kell. Arieka egy ilyen világ, sőt, talán mind közül a legfontosabb: az őshonos ariekaiak rettentő fejlett, biológiailag tervezett gépeikkel, házaikkal (semmi sem csupán tárgy, a fegyverek,  a házak, a gyárak élő szervezetek, miközben a legfejlettebb technikával készülnek, és azt is tudják nyújtani) az emberiség hatalmas előnyre tett szert a velük való együttélésből. A velük való kapcsolattartásra viszont csak különlegesen nevelt és képzett emberek csoportja, a konzulok képesek, mivel az ariekaiak nyelve mások számára elsajátíthatatlan. Az ariekai levegőtől óvó légbuborékban található ezért Konzulváros, az emberek és az ariekaiak diplomáciai találkozó pontja. Nem túl eseménydús errefelé az élet, egy-egy, ritkán érkező űrhajó és annak legénysége hordoz magában némi izgalomfaktort. Avice, a Konzulvárosban nevelkedett, ám az első adandó alkalommal elmenekülő és űrhajósnak álló nő ide tér vissza némi pihenés reményében. De két különös látogató felborítja a rendet, és egyik napról a másikra az egész kolónia és az őslakók élete is veszélybe kerül - a megoldást, akárcsak a bajok forrását, pedig egyedül az emberi ésszel felfoghatatlan ariekai nyelvben kell keresni.

Tudom, ezzel a rövid leírással sem jutottam sokkal közelebb ahhoz, hogy - mint a már említett, elképzelt figura - bárkit is meggyőzzek arról, hogy márpedig ez a könyv remek. Lássuk be, a nyelvnek hatalmas ereje van, de arra azért ritkán gondol az ember, hogy egyetlen félreértésből háború vagy fajirtás kerekedhet... De miért is nem gondolunk erre? Hiszen a nyelvünk a kultúránknak alapja és megjelenési formája is. Akárcsak az eltérő kultúrák eltérően értelmezett gesztusnyelve, úgy a valódi, hangokkal formált nyelvünk is félreinformálhat, elveszhet a lényeg fordítás közben. És az ilyen csorbák kiköszörülésére még akkor sincs minden esetben lehetőség, ha két emberi nyelvről van szó. Hát még ha egy olyan kultúrával, nyelvvel és gondolkodásmóddal állunk szemben, ami gyökeresen eltér az egész emberi fajtól! Nincs viszonyítási alap, csak remélhetjük, hogy jól értelmezzük azt, amit éppen értelmezünk. Aztán ha mégsem, akkor próbálkozhatunk megoldani a problémát, amit lehet, hogy nem is jól értünk. Ebbe a patthelyzetbe kerülnek Miéville hősei, mi pedig Avice elbeszélésén keresztül követjük a történetet, így kicsit mi is tűzközelben érezhetjük magunkat. A szerző nem magyaráz, egy teljesen függetlenül létező világba enged bepillantást, amit lépésenként ismerünk meg - vagy nem, ha éppen nincs elég információ. A könyv végére érve is maradnak fehér foltok ennek a jövőnek a működését illetően, de hiányérzet nem: nincs szükségünk minden apró információmorzsára, annyi bőven elég, hogy  a Miéville által gondosan felépített világba láthatunk. Saját magunknak kell rájönnünk, melyik idegen szó mit jelent, és könnyen lehet, hogy nem a jó megoldást találjuk meg. Számunkra ez csak némi fejtörést okoz, míg a regény szereplőinél életek múlhatnak rajta.

Rettentő okos és ötletes felépítésű, az olvasónak izgalmas felfedezéseket engedő könyv a Konzulváros, olyan történettel, ami egyszerre újszerű és mégis klasszikus, drámai és tragikus, de reményteli. Sci-fi rajongóknak és filozofikus beállítottságúaknak kötelező!