Kultography

Egy iszonyatos kor gyermeke

Egy iszonyatos kor gyermeke

Kultography írása itt: - 2013-05-26 17:11

A regény első megjelenése óta már tudjuk, miként képes egy emberből szörnyeteget csinálni a háború, az erőszak, a kilátástalanság és a demagógia. Von Horváth fájdalmasan érzékletes képet fest az emberi lélek elvesztéséről.

Embert próbáló időszakot követett egy még borzasztóbb a gazdasági világválság után és a második világháború előszobájában. Egy nélkülözésben megnyomorodott, talajt vesztett, de tüzes lelkű fiatal fiú a reménytelenségből kerül a hadsereg gépezetébe, ahol végre – úgy hiszi – társakat, barátokat, családot és biztonságot talál. Van meleg ruhája, fedél a feje felett, és az ételért, amit kap, meg is dolgozik. Nem kell koldulnia, s az egyenruha tiszteletet ébreszt a civilek szemében. Nem csoda hát, ha boldogan elhiszi, jól célért, a hazáért, nemes eszmékért harcol.

Olyan kérdéseket vet fel regényében Ödön von Horváth, melyeket életek alatt sem lehetne megválaszolni, és mi, akik ilyen távolságból szemléljük ezeket a számunkra már történelmi eseményeket, talán nem is vagyunk hivatottak rá. Nem éltük át, nem ismerjük – szerencsére – azt a nélkülözést, reménytelenséget, és sem kényszerűen, sem önként nem kerültünk azon eszmék irányítása alá, melyek ezt a kort az emberiség egyik legborúsabb időszakává tették.

Hogy egy ilyen korban milyen könnyen botlik vagy bukik el az emberség, nem tudhatjuk. Hogy hogyan válhat a legalapvetőbb humánum a gyengék és méltatlanok poros kifogásává a nemes háborúval, és hazafisággal szemben, elképzelni sem akarnánk. De azt a folyamatot, ami idáig vezet, von Horváth regénye nyomasztóan, élesen és pontosan írja le. Nem látja, vagy csak nem akarja látni azokat a szörnyűségeket, amiket a nemes háború nevében követ el? A lelke beteg, vagy az egész kor, mely őt arra kényszerítette, hogy ne akarja látni, ami a szeme előtt történik? Hogy hinni akarja, amit el akarnak hitetni vele...

Egy olyan kor- és lélekrajz, melyet – remélhetőleg – csak így, a könyvből ismerhetünk meg. S ez talán elegendő figyelmeztetés, hogy ilyen időszak többé ne fordulhasson elő az emberiség történetében.

A könyv a Helikon Kiadó gondozásában jelent meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása