Kultography

Ezer gombóc fagyit osztanak szét ingyen vasárnap

Ezer gombóc fagyit osztanak szét ingyen vasárnap

Kultography írása itt: - 2013-05-24 17:30

A celldömölki Löli cukrászda az elsők közt csatlakozott a Magyarországon áprilisban indult Adj egyet ajándékba! jótékonysági programhoz, hogy nehéz helyzetben élő gyerekek is kaphassanak fagyit. A kezdeményezés nem csak a helyieknek tetszett, de a forgalmazó partnerüktől is jelentősebb felajánlás érkezett, így gyermeknapra várhatóan 500 gombóc ajándékfagyival tudnak kedveskedni a gyerekeknek.

A mára országosan ismertté vált új adományozási programhoz több mint 250 szolgáltató csatlakozott, így hetente több ezren fizetnek ki "+1" kávét, üdítőt, vagy szolgáltatást a rászorulók javára.

Az eredetileg Nápolyból indult kezdeményezés lényege, hogy ha valaki vásárol egy kávét, akkor kifizethet egy másikat is, amelyet később egy rászoruló kaphat meg. Az akció magyarországi megvalósítói ennél még többet szerettek volna elérni, így nem csak kávét, hanem ételt, vagy bármilyen szolgáltatást lehet vásárolni ajándékba.

A négy magánszemély által alapított és működtetett program eddig csak a Facebookon volt jelen, azonban egy felajánlás révén már elérhető a www.adjegyetajandekba.hu honlap. Itt megtalálható az akcióban részt vevő szolgáltatók listája, valamint ezen a felületen is várják az újonnan csatlakozókat.

Forrás: MTI

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása