Eddig Nógrád volt az egyetlen megyéje Magyarországnak, amely nem rendelkezett saját színházzal. Most azonban a kultúraszerető
[caption id="attachment_53479" align="alignright" width="300" caption="Fotó: Kerényi Tamás"][/caption]
nógrádiak és a salgótarjáni önkormányzat összefogásával, a hagyományokból építkezve létrejött a város szülöttéről elnevezett Zenthe Ferenc Színház, valamint a térség önálló társulata. A színházat a helyiek által csak Józsinak nevezett, város közepén található József Attila Művelődési és Konferencia Központ fogadta be, ahol szintén közös erőből forgó színpad is épült.
A Zenthe Ferenc Színház társulata budapesti vendégszerepléssel, Albert Camus: Félreértés című drámájával mutatkozott be a közönség és az országos média előtt a Thália Színházban. A premier előtti sajtótájékoztatón Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere, Simon Lajos, a Zenthe Ferenc Színház ügyvezető igazgatója, Sándor Zoltán, a színház művészeti vezetője, Susán Ferenc a színház rendezője és menedzsere, valamint Dr. Szabó Sándor, a Nógrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja szólalt föl.
„Történelmi jelentőségű, hogy az ország gazdasági nehézségei ellenére, egy olyan kis városban, mint Salgótarján, produkciós színház alakult. Célunk, hogy Magyarország kulturális térképére felkerüljünk. Mi nem „celebekről”, hanem a színházunkról és olyan tehetségeinkről szeretnénk híresek lenni, mint Zenthe Ferenc” - mondta Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere.
Simon Lajos a színház igazgatója elmondta, egy évben csupán százmillió forintból gazdálkodnak, amely töredéke a hazai színházak éves költségvetésének. Ennek ellenére a direktor tervei között szerepel évi 2-3 felnőtt előadás, és további gyermek- és ifjúsági darabok színpadra vitele.
Sándor Zoltán, a színház művészeti vezetője a gyerekdarabok mellett a komoly, nívós művek bemutatását tűzte ki célul, bízva abban, hogy mihamarabb az egész térség befogadó színházává teszi az intézményt.
A nógrádi színház-, valamint városvezetés elsősorban a megye tehetségeit kívánja foglalkoztatni, legyen szó akár színészről, dramaturgról, vagy szerzőkről. Céljuk, hogy a megye legtávolabbi pontjáról is becsábítsák a kultúraszerető embereket.
Kommentek