Kultography

Édes-bús szerelmek Fábián Janka új könyvében

Édes-bús szerelmek Fábián Janka új könyvében

Mittelholcz Dóra írása itt: - 2013-04-30 15:34

Körülbelül két évvel ezelőtt szerettem bele Fábián Janka könyveibe, amikor az Emma-trilógia első részét, az Emma szerelmét a kezembe vettem. Ez a szerelem pedig azóta is töretlen, csupán egyszer vesztünk egy kicsit össze, az Angyalos ház című kötetnél. Ez azonban nem okozott bennem maradandó törést, így én is, mint sokan mások, várom azt a pillanatot, amikor a szerző új kötetét a kezembe vehetem. Az Adél és Alizzal Fábián Janka ismét szorosabbra fűzte a könyvei és köztem lévő kapcsolatot.

Az Adél és Aliz érdekes könyv lett: kicsit ugyanolyan, mint a szerző korábbi művei és mégis teljesen más. Talán kevésbé naiv (bár számos tragikus esemény történik a korábbi kötetekben is, mégis valahogy mindig hordoztak magukban egyfajta bájos naivságot), és bár a szerelemi szál elmaradhatatlan, kevésbé romantikus. Más, mert noha a két főszereplő lány barát, végig ott húzódik a kötetben az a kezdeti feszültség, ellenszenv, ami a lányok között az első pillanatban megvolt, és amit elvileg későbbre levetkőztek, majd elválaszthatatlan barátokká váltak.

A különböző társadalmi és családi háttérrel rendelkező lányok, a bájos, szelíd, jól nevelt, vidéki Aliz, mindenki kedvence és az éles eszű, éles nyelvű, félárva, ármánykodástól sem visszariadó Adél, egy bentlakásos iskolában válnak elválaszthatatlan barátnőkké, és nem is sejtik, hogy sorsuk még akkor is egymásba fonódik majd, amikor ezt már egyáltalán nem akarják.

Ezúttal a XX. században járunk, a történet egy gyilkossággal kezdődik, és bár csupán a könyv végén jelenik meg ismét, végig sejteni lehet, hogy a lányok sorsában - azon túl, hogy a meggyilkolt férfi Adél édesapja volt – sokkal nagyobb szerepe lesz az egésznek, mintsem azt gondolnánk. Bonyolult szerelmi háromszögek és folytonos csalódások tarkítják a lányok történetét, a háttérben pedig szokás szerint történelmi eseményekről kapunk információkat. Most például a Kommün végnapjairól, a húszas évek konszolidációjáról, a frankhamisítási botrányról, illetve a gazdasági világválságról. Ahogyan azt a szerzőtől már megszokhattuk, könyvében itt-ott valós történelmi figurák is feltűnnek - most többek között Rákosi Mátyás –, ám csupán mellékszereplőként.

Ahogy az feljebb említettem a feszültség végigvezet a könyvön, az olvasó érzi, hogy a lányok kapcsolatának nem lesz jó vége, ami az adott szituációban természetesen elkerülhetetlen. A műben a szerző számos megdöbbentő emberi vonást ábrázol, több fordulatot is tartogat az olvasók számára.  A vége pedig nem negédes, sziruposan csöpögő happy end, aminek köszönhetően Adél és Aliz története meg jobban megmarad az olvasóban.

A könyv az Ulpius-ház gondozásában jelent meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása