Ráadásul úgy tűnik, hogy le Carré nem okoz csalódást: az első kritikák kifejezetten szeretik a 81 éves szerző legújabb regényét. Az Independent szerint le Carré továbbra is rendkívüli módon tudja ábrázolni korunk világát, a prózája egyszerre provokáló és felkavaró. A Guardian azt írja, hogy a kémregények megteremtője még mindig kiszámíthatatlan, és folyamatosan bővíti a határait.
Nem csak ennek lehet örülni azonban: tegnap bejelentették, hogy Az üldözött (A Most Wanted Man), A mi emberünk (Our Kind Of Traitor) és a Hajsza (Smiley’s People) mellett az A Delicate Truth-ból is film készül majd. A The Ink Factory (le Carré fiainak a vállalata), valamint a BBC közösen végzi a munkálatokat, a forgatókönyvet pedig William Monahan fogja írni, aki jelenleg a Sin City: A Dame To Kill For-on dolgozik, illetve ő írta A Tégla című négyszeres Oscar-díjas film forgatókönyvét is, ahol éppen ő kapta az egyik Oscart a Legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában.
Magyarországon az A Delicate Truth szeptemberben jelenik majd meg. A Könyvhétre pedig újra megérkezett A kém, aki bejött a hidegről című műfajteremtő regény 50. évfordulós ünnepi kiadása, több mint két hónappal a nemzetközi kiadás előtt. A kötetben két, rendkívül személyes hangvételű írás is helyet kapott a szerző tollából. Az előszóban arról mesél, hogy mit jelentett neki és a regénynek ez a fél évszázad, az utószóban pedig felidézi a legendás film születésének körülményeit.
Kommentek