Néhány régi, kipróbált krémes sütemény receptet összeszedtünk és közkincsé teszünk. Elkészítésük igényel némi konyhai gyakorlottságot, de elrontani nehéz őket. Bár időigényesek, a vasárnapi asztal desszertjeként méltón megállják a helyüket. A család hálás mosolya és az üres süteményestál pedig igazán megéri a fáradtságot.
Felvidéki krémes
Hozzávalók:
30 dkg liszt
5 dkg cukor
7 dkg vaj
2 dkg szalalkáli
1 tojás
A hozzávalókat kevés tejjel lágy tésztává gyúrjuk, és három részre osztjuk. A három gombócból vékony lapokat nyújtunk, és tepsi hátán kisütjük. Fontos, hogy minden lap egyforma nagyságú legyen.
Krém:
3 egész tojást, 3 evőkanál liszttel 3 dl tejben sűrű krémmé főzünk és hagyjuk kihűlni. 20 dkg vajat 20 dkg porcukorral és 2 csomag vaníliás cukorral kikeverünk. A keveréket a kihűlt krémhez adjuk és elkeverjük.
A lapokat megkenjük krémmel és egymásra rakjuk. A tetejére csokimázat teszünk.
Hólabda
Hozzávalók:
30 dkg liszt
45 dkg porcukor
10 dkg vaj
9 tojás
2 kávéskanál kakaópor
1 csomag vaníliás cukor
1 csomag sütőpor
3 dl tej
5-10 dkg kókuszreszelék
8 tojássárgáját felverünk, 8 kanál forró vizet és 35 dkg porcukrot lassan hozzákeverünk. A 25 dkg lisztbe elkeverjük a kakaóport, és a sütőport. A 8 tojás fehérjét is kemény habbá verjük. A tojássárgás keverékhez apránként hozzáadjuk a liszteset, majd óvatosan a tojásfehérjét is elvegyítjük úgy, hogy a hab ne törjön össze. A tésztát két felé osztjuk és kivajazott, lisztezett tepsiben közepes tűzön 20-30 perc alatt két egyforma nagyságú lapot sütünk.
A sütés alatt elkészítjük a krémet. 10 dkg vajat 8 dkg porcukorral habosra keverünk. 5 dkg lisztet 2 dkg cukrot, a vaníliás cukrot és 1 egész tojást 3 dl tejjel simára keverünk, és gőz fölött sűrű péppé főzünk. Ha kihűlt, kanalanként hozzáadjuk a cukorral kikevert vajhoz és habverővel habosítjuk.
A kihűlt tésztalapokból pogácsaszaggatóval karikákat szúrunk ki, megkenjük krémmel és kettesével egymásra illesztjük a karikákat. Az összerakott darabok oldalát is megkenjük krémmel, és meghempergetjük kókuszreszelékben. A tetejét meghinthetjük kakaóporral.
Lúdláb
Hozzávalók a piskótához:
6 tojás
6 evőkanál liszt - lehet 4 evőkanál finomliszt és 2 evőkanál rétesliszt is
6 evőkanál cukor
1 csomag sütőpor
2 evőkanál kakaó
A hozzávalókból piskótát sütünk.
Krém:
20 dkg vajat 20 dkg cukorral kikeverünk, beleteszünk egész tojást és annyi kakaóport, hogy barna legyen a krém. A krémet a kihűlt piskótára rétegezzük.
A máz: 6 evőkanál porcukrot, 1 kávéskanál lisztel, 2 evőkanál kakaóporral, 5 dkg vajjal és 2 kanál vízzel összeolvasztjuk, és a krém tetejére öntjük. Hagyjuk megdermedni. Háromszögekre vágjuk.
Plébános lepény
Hozzávalók:
5 tojás
20 dkg porcukor
20 dkg liszt
8 kanál feketekávé
10 dkg darált dió
1 csomag sütőpor
A tésztához a tojások sárgáját a cukorral kikeverjük, majd a dióval, liszttel, kávéval együtt kemény masszává dolgozzuk. A tojások fehérjéből készült habot hozzáadjuk a masszához. Ezután kimargarinozott tepsiben lassú tűzön sütjük. Amikor a tészta elválik a tepsi oldalától, akkor lesz jó a tészta.
A krémhez:
3 evőkanál liszt
3 dl tej
25 dkg vaj, vagy Rama
20 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
1 tojás sárgája
10 dkg csokoládé
10 dkg kanál étolaj
A krémhez a tejet a liszttel sűrűre főzzük, majd ha kihűlt, hozzáadjuk a margarint, a vaníliás cukrot, porcukrot, tojássárgáját, és krémmé keverjük. Rákenjük a tésztára, és kicsit állni hagyjuk.
Végül felolvasztjuk a tortabevonót, elkeverjük a vajjal, és befedjük ezzel a süteményt. Hűtőbe tesszük, mikor megdermedt a tetején a csokimáz, szeletelhető. Csokimáz helyett tehetünk rá csokireszeléket is, sőt, ha alá egy réteg tejszínt rakunk, akkor máris megkapjuk az úgynevezett Fagyisütit.
Krémes
Hozzávalók a tésztához:
25 dkg liszt
15 dkg vaj
1 tojás
1 dl tejföl
1 evőkanál 10%-os ételecet
1 csipet só
Krémhez:
4 cs vaníliás puding
2 cs vaníliás cukor
40 dkg kristálycukor
1 l víz
8 tojásfehérje
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és éjszakára a hűtőbe rakjuk. Két lapot nyújtunk és 180°C-ra előmelegített sütőben 10 perc alatt megsütjük. Sütés előtt a tésztát szurkáljuk meg egy villával, bár így is fel fog hólyagosodni a tészta. Érdemes esetleg az egyik lapot sütés előtt óvatosan, halványan bekockázni késsel, hogy később könnyebb legyen szeletelni, de vigyázva, nehogy átvágjuk a tésztát.
A tojásfehérjéket a maradék 25 dkg cukorral gőz fölött kemény habbá verjük. A krémhez a pudingport összekeverjük a vaníliás cukorral, 10 dkg kristálycukorral és 1 l vizet is hozzáadunk apránként. A pudingot a vízzel lassú tűzön sűrűre főzzük. Ha besűrűsödött, vigyázva belekeverjük a gőz fölött felvert tojásfehérjehabot.
Forrón, az alulra szánt tésztalapra kenjük az egészet, majd óvatosan a tetejére helyezzük a bekockázott lapot. Még melegen a tetejét porcukorral meghintjük, és hagyjuk kihűlni.
Akinek nincs kedve a tészta elkészítésével bajlódni, csinálhatja fagyasztott réteslapból is. A legjobb azonban a hájból készült tésztából.
Kommentek