Az accrai kézirat nem szokványos Coelho-könyv. Nem önéletrajzi ihletésű, mint például az Aleph, nem egy kitalált történet, amelynek cselekménye során építi fel a regény mélyebb mondanivalóját, mint A Veronika meg akar halni-ban. Témájában talán leginkább a számomra talán szabálykönyvként besorolható A fény harcosának kézikönyve című könyvéhez hasonlít. De szerencsére csak témájában. A fény harcosának kézikönyve volt ugyanis számomra az eddigi első és egyetlen Coelho-mű, amelyet nem tudtam végigolvasni, mert nem kötött le a stílusa.

Az accrai kézirat szerencsére jól olvasható és könnyen érthető stílusban született. Kicsit félve írom le, mert talán félreérthető: de ez a könyv olyan, mint egy Coelho-biblia. Nem kevesebbel próbálkozik meg, mint hogy választ adjon az emberek mindennapi kérdéseire. Útmutatást, hogyan éljünk, hogyan gondolkozzunk, mit tartsunk szem előtt, hogyan kezeljük életünk boldog, vagy nehéz pillanatait. Mindeközben pedig nem egy új vallás alapjait teszi le, hanem megmerítkezik a legnagyobb vallások tisztán erkölcsi alapú gondolataiban, és ezeket foglalja össze. Szeretetet tanít és elfogadást, de eközben erkölcsi tartásról és agresszió mentes együttélésről is vall.

A könyvnek van egy kerettörténete, de igazából ez csak ürügy: Jeruzsálemben vagyunk, és másnapra várható Jeruzsálem lerombolása – amelyet Jézus is megjósolt. A város háromféle vallásból kikerülő és egymással mindeddig békésen együttélő lakosai, a muzulmánok, a zsidók és a keresztények összegyűlnek, és életük fordulópontjának küszöbén az évekkel ezelőtt a városba vetődött kopt bölcset kérdezik a szeretetről, a szexről, az eleganciáról, az álmok követéséről, a kötelességről és a munkáról, a barátságról,  és más hasonlóan “egyszerű” témáról. És ő tanítja őket. Mert másnap ezen emberek közül sokan talán meghalnak, mások esetleg szétszóródnak a világ minden tájára, megint mások a városban maradnak és túlélnek – de ezek a témák mindenkit érdekelnek. Az egyéni sorsok lehetnek különbözőek, és mi nem tudhatjuk, melyik vár ránk. A következő nap talán sorsdöntő lesz az életünkben, de hosszú távon nem ez a nap lesz a meghatározó, hanem mindaz, ami azt követi.

Mindennek pedig csak egy pikantériája van: az előszóban Coelho leírja, hogy ez a szöveg egy papirusznak az átirata melyet Sir Walther Wilkinson, angol archeológus talált 1974-ben, s melynek eredete Accra városa.

Hogy egy “átirat” mennyiben fordítás és mennyiben tartalmaz Coelho-gondolatokat, nehéz megmondani. Minden fordító egy kicsit interpretálja az eredeti szöveget, hiszen nem “szóról szóra” hanem “gondolatról gondolatra” kell fordítani, így tanították nekem is az egyetemen. Ugyanígy feltételezem, hogy az eredeti kéziratban olvasott gondolatok Coelho agyában összekapcsolódtak mindazokkal a gondolatokkal és eszmékkel, amelyeket az elmúlt évtizedekben papírra vetett, és ennek eredményét tarthatom kezemben. És így válik számomra igazzá kezdő kijelentésem, mely szerint ez a könyv Coelho eddigi munkásságának összefoglalója, mintegy megkoronázása.

Paulo Coelho Az accrai kézirat című könyve az Athenaeum Könyvkiadó gondozásában jelent meg.