A Köszönöm, jól! rövidfilm változata volt a vizsgafilmed az egyetemen, amivel kijutottál a cannes-i filmfesztiválra is. Milyen volt a nemzetközi fogadtatása a nemrég bemutatott egész estés nagyjátékfilmnek?

Az eddigi kritikák meglepően jók. Rotterdamban, a nemzetközi filmfesztiválon a kritikusoknak kifejezetten tetszett. A nézői fogadtatás vegyes. Rotterdamban például a vetítése után az egyik holland néző megkérdezte tőlem, hogy „akkor ilyen az élet Szlovákiában?”, mire azt feleltem, „Igen, és itt milyen?”, kicsit elgondolkozott, majd azt válaszolta, „Itt is ilyen”.

Honnan merítettél ihletet a filmhez?

Egyszerűen körülnéztünk. Marek Lescákkal közösen írtuk a forgatókönyvet, akkor épp egy fura időszaka volt az életünknek. Teljesen automatikusan kezdtünk el arról írni, amit látunk, és ami bosszant minket. Nagyon régen megkérdezték Tarr Bélától, hogy miért csinálta meg a Családi tűzfészek című filmjét. Azt a választ adta, hogy ő nem akart kopogni, hanem szét akarta rúgni az ajtót. Mi ugyanezt akartuk.

Eredetileg is kétnyelvű filmet akartál készíteni, vagy a szlovák és magyar színészek miatt döntöttél így?

A kétnyelvűség számomra természetes. Mikor tizenöt évesen Pozsonyból Budapestre jöttünk a szüleimmel, számomra nagyon furcsa volt, hogy a fagyit magyarul kérjük, mert Pozsonyban a fagylaltot szlovákul szokás kérni. Ugyanúgy, mikor még kint átmentem egy szlovák barátomhoz, ott az volt a furcsa, hogy otthon is szlovákul beszélnek. A kétnyelvűség az életem szerves része. A másik ok Mokos Attila volt. Azáltal, hogy a főszereplőnk magyar, a film is gazdagabb lett egy új kontextussal.

Ezek szerint a forgatókönyv írásakor már tudtad, hogy melyik szereplőt ki személyesíti majd meg?

Igen, ez nem Hollywood. Mi nem úgy csinálunk filmet, hogy valaki megírja a szinopszist, egy másik ember a forgatókönyvet, a harmadik a párbeszédeket, a negyedik kiválasztja a színészeket, az ötödik pedig megrendezi. Nálunk ez az egész együtt, egyszerre jön létre. A legtöbb szereplő személye egy percig sem volt kétséges számomra. Épp ezért Mokos Attila, Miroslav Krobot, Zuzana Mauréry, Jana Oľhová saját névvel szerepeltek a forgatókönyvben. Ez megkönnyítette az írást is, hiszen így az adott karakternek rögtön volt arca, mozgása, hangja. A helyszínek többségét is előre tudtuk. Például a Kijev Szálló, ahol az esküvőt tartottuk, már előre kiválasztott helyszín volt.

Milyen hangulatban telt a forgatás?

Jó volt a hangulat, az esküvőt különösen élvezte mindenki, főleg a színészek. A zene, a torta, az alkohol, mind igazi volt, gyakorlatilag elhitték, hogy valóban egy esküvőn vesznek részt. Utólag több színész is megjegyezte, hogy velem szeret a legjobban együtt dolgozni, hiszen elhívtuk őket Pozsonyba, ettek, ittak, mulattak, majd pár nap múlva megérkezett a honorárium is a bankszámlájukra.

Szlovákiában már lefutott a film, milyenek voltak a reakciók?

Sok nézője nincs, de erre számítottunk is. A szakmának tetszik, annak külön örülök, hogy a kritikákban mindig kiemelik, hogy mennyire autentikus a film, bár nem amatőrök játszanak benne, mégsem bűzlik a színészettől, nincs a szokásos nagyjátékfilm-érzetük tőle. Ez azt jelenti, hogy elértük a célunkat.