Kultography

Cinkefőzéssel egybekötött húsvét Szatmárcsekén

Cinkefőzéssel egybekötött húsvét Szatmárcsekén

Kultography írása itt: - 2013-03-30 18:30

A háromnapos gasztronómiai fesztivál színes húsvéti programokkal, hagyományos ételek versenyével, nyúlfogással, locsolkodással és egyházi ünnepségekkel csalogatja a vendégeket a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településre.
A rendezvény nagyobb része továbbra is a híres népi étel, a krumpliból készült cinke, valamint a többi hagyományos tájjellegű fogás elkészítéséről és kóstoltatásáról szól.

Szombat délelőtt kezdődött a cinkefőző verseny, amelyre több mint tíz csapat jelezte részvételét nem csak Magyarországról, hanem Romániából, Ukrajnából és a szerbiai Vajdaságból is.

Vasárnap egyházi rendezvényekkel folytatódik a program, délután egy órától pedig húsvéti főzőversenyt rendeznek a Kölcsey Ferenc Kulturális Központ parkjában. A gyerekeket hagyományőrző húsvéti játszóház, a felnőtteket táncház várja, de díjazzák majd a hímes tojások, rajzok és versek legjobbjait is. Este nyolc órától bált zárja majd a fesztivál második napját, amelyen megválasztják a bál szépét.

A hétfő természetesen a locsolkodás jegyében telik majd Szatmárcsekén is: a Nyitott porta program keretében - "locsolkodó lap" váltása ellenében - a bátrabb fiúk és férfiak kölnivízzel öntözhetik meg a község asszonyait és lányait. A Szatmári Fogadóban húsvéti hagyományőrző programot tartanak, lesz húsvéti nyúlfogó verseny, hímestojásfestés, állatsimogatás az udvaron és számos húsvéti népi játékot is kipróbálhatnak a gyerekek.

Forrás: MTI

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása