Pedig a történet kiindulópontja nem, hogy nem vicces, de minden, valaha repülésre vetemedő ember legnagyobb félelme: valami probléma van a géppel, amin ül. Egy Mexikóba tartó repülőgép futóműve ugyanis meghibásodik, lehetetlenné téve a biztonságos landolást. A film viszont ahelyett, hogy sokszereplős repülőgép-drámává válna, egy szappanoperába oltott kamarakomédia lesz. Mégis hogyan? Nos, ahol a pilóták, a pánik elkerülése végett úgy döntenek, legjobb lesz altatót keverni a turistaosztály vacsorájába, ott már kevés realisztikus lépésre számíthatunk. Az utasok nagy részének édesded álma mellett viszont mélyebben megismerkedhetünk az első osztály különös figuráival, és, nem mellesleg, az őket ellátó három stewarddal. Ha az nem lenne elég, hogy a legénység öt ébren lévő tagja között olyan kesze-kusza szerelmi szálak szövődnek, amelyek kibogozásához épphogy elég a játékidő, a halállal farkasszemet néző maroknyi utas is megszabadul minden gátlásától. Hazugságok lepleződnek le, titkokra derül fény, testi-lelki kapcsolatok alakulnak ki és bomlanak fel, árad a tequila és a meszkalin, a légiutas-kísérők pedig hatalmas fizetésemelést érdemelnének a szórakoztatás(unk)ért.

Igazából egy, átmenetileg a felhők felett lebegő, spontán alakult közösség életébe kapunk bepillantást azzal a különbséggel, hogy itt nincsenek szabályok. Egy régebbi krízis átélése után őszinteségi fogadalmat tett steward, és a képessége miatt még mindig szűz, negyvenes éveit taposó médium kivételével viszont mindenkinek nehezére esik elengedni a megszokott, titkolózással fenntartott rendet. De lassan mind rájönnek: ha tényleg ez lesz életük utolsó néhány perce, akkor érdemesebb lenne azt tenni, amit igazából szeretnének, kimondani, amit valójában gondolnak. Szokatlanul mély gondolatok ezek egy vígjátékhoz képest, de éppen ebben rejlik Almodóvar zsenialitása: szürreális, eltúlzott figurákat és reakciókat mutat, amiben épeszű ember nem ismerhet magára - aztán egyszer csak kiderül, hogy csak egy görbe tükörbe néztünk, és a vásznon látottak nem is állnak olyan messze a valóságtól. Aztán pislogunk kettőt, és már az I'm so excited című dal melegbárokat megszégyenítő előadása pörög a szemünk előtt.

Annyira veszi tehát komolyan a néző a Szeretők, utazókat, amennyire éppen akarja. Tökéletesen alkalmas egy komor délután felvidítására, de a felszínes vígjátékokat kerülők is nyugodtan bizalmat szavazhatnak neki. Ám ha valaki nem szereti Almodóvar igencsak sajátos stílusát, az messziről kerülje el a filmet. Vibráló szexualitás, banális véletlenek és szenvedélyesen pergő, sokszor sehová nem tartó párbeszédek futnak egy rajzfilm-szerűen élénk színvilágú, szinte tapinthatóan mű repülőgép-belsőben. Mindent a kedves néző szórakoztatásáért ugyebár! Hiszen, a szereplőinkkel ellentétben, mi a biztos zuhanás felé tartunk, és, ha már az állandó igazmondáshoz úgysem vagyunk elég bátrak, az addig hátralévő években legalább őszintén nevessünk nagyokat.