[caption id="attachment_46674" align="alignright" width="201" caption="Fotó: Rájátszás"][/caption]

2011-ben a Petőfi Irodalmi Múzeumban adtátok az első Rájátszás koncertet. Kinek az ötlete volt ez a produkció?

Az egész úgy kezdődött, hogy Valuska Laciék feldobták az ötletet, mi lenne, ha költők és zenészek közösen alkotnának valamit a színpadon. Mindenféle ideológiai elképzelés nélkül, alighanem pusztán kalandvágyból úgy döntöttünk, belevágunk ebbe a játékba, ahol mind a költők, mind mi zenészek kilépünk a biztonsági zónánkból. A jól bevált világunkat félre hagyva, zenekar nélkül léptünk színpadra, és igyekeztünk kevésbé hangosan játszani. Az írók pedig ott hagyták magányos szobájukat, kiálltak az emberek elé, hónuk alatt egy hangszerrel, és zenélni kezdtek. A koncertek hatására elkezdtünk érdeklődni egymás munkája iránt, ami mindenkire nagyon inspirálóan hatott.

Kikkel dolgoztál együtt a fellépések során?

Eredetileg három pár volt, Bérczesi Robival és Kollár-Klemencz Lacival mi hárman voltunk a zenészek, Háy János, Kemény István és Karafiáth Orsolya pedig az írók. Az első koncertek után több költő és zenész is kedvet érzett ahhoz, hogy csatlakozzon ehhez a produkcióhoz, ezáltal elkezdtek a párok is összekeveredni. Az eredeti párom Háy János, de Karafiáth Orsival és Erdős Virággal is dolgoztam már együtt. A keveredésnek hála az eredeti párok nem váltak megcsontosodott házaspárokká, így mindig újabb és újabb kihívások elé állítjuk egymást.

Hogyan kezdesz hozzá egy vers megzenésítéséhez?

Első körben kiválogatom azokat a verseket, amelyek rögtön megfognak, és csak a második kérdés az, hogy vajon ezek a szövegek dal formájában működőképesek-e. A Háy-versek esetében talán azért nehéz dallá formálás, mert szabálytalanok a szövegek, rímek hol vannak, hol nincsenek. Erdős Virág írásai ezzel ellentétben annyira szabályosak, hogy a vers szinte ránehezedik az emberre dalszerzés közben, kiköveteli a maga formáját.  Akárhogy is, a végén csak ülök a szöveg fölött, bogarászom, és bízom benne, hogy egyszer csak megérkezik a megfelelő zene.

Melyik lett a kedvenc feldolgozásod?

Mindegyiket szeretem, ha nem így lenne, nem játszanám őket. A legizgalmasabb talán az első feldolgozás volt, vagyis Háy János Aktmodell című verse. Mikor elkezdtem rajta dolgozni, mondtam Janónak, egy baj van ezzel a verssel, hogy nincs refrén, anélkül pedig nem lesz belőle popdal. Ezért kénytelen voltam kicsit belenyúlni, úgy szerkesztettem a sorokat, hogy abból kialakuljon egy énekelhető visszatérő strófa.

Mikorra várható az első Rájátszás-lemez?

Még dolgozunk rajta. Nem rég hallgattam végig a felvételeket, és megfigyeltem, hogy valamiért kiváltom a költőkből a káromkodást. A repertoár összes káromkodása azokban a dalokban van, amiket én énekelek – valahogy a költők vulgáris énje lettem. A jelenlegi tervek alapján április közepe, vége felé vehetik először kézbe a rajongók az első Rájátszás albumot. Sok számot eljátszunk majd a március 21-i koncerten is, így akár ezt a fellépést elő-lemezbemutató koncertnek is nevezhetjük. Az album érdekessége lesz, hogy jár majd hozzá egy könyv is.

2011-ben részt vettél az Olvassunk együtt mozgalomban és a Versmobban is. Tavaly az Ördögkatlan Fesztiválon írók arcképét szitáltátok rá az érdeklődők pólóira. Mondhatjuk, hogy az irodalom és az olvasás népszerűsítése a szívügyed?

Egy szóval: igen. Persze, azért nem gondolom, hogy ez valami karmikus feladatom lenne, hogyha már rock&roll zenész lettem, akkor népművelő hatásomat zengik majd a Kárpátok. Vannak társadalmi ügyek, amelyeket fontosnak tartok, és akkor gondolom a magam számára érdekesnek, ha azt valami alkotó aktussá tudom formálni. Az óriásplakáton mosolygást meghagyom a médiacelebeknek, az nem érdekel. Ha viszont egy zenekar vagy előadó nem saját maga istenítésére használja a hírnevét, hanem Csáth, Dsida, Örkény vagy Ady arcképét festi emberek pólójára, akkor az egyszerre társadalmi tett és alkotó önreflexió. Az ilyen típusú akciók inspirálnak.

Ha meg kellene nevezned egy írót vagy költőt, aki nagy hatással volt rád, kit választanál?

Ha az egész magyar irodalomból egyetlen költőt kell kiemelnem, akkor a választásom Ady Endre volna. Bár Ady nem túl trendi – olykor szexista bunkóként emlegetik, változó és szélsőséges megítélése a fogadtatástörténetben –, nekem állandó hősöm.

Miket olvasol mostanában?

Megpróbálok a lehető legtöbbet olvasni a magam szórakoztatására Palahniuktól  Esterházy-ig: a Semmi Művészet vagy az Esti jó könyvek, ahogy a Kárhozott is. Az meg különösen menő, hogy azokkal állunk egy színpadon a Rájátszásban, akiknek a könyvei ott vannak a polcomon, többek között Grecsó Mellettem elférsz című regénye vagy Háy Bogyósgyümölcskertésze.