Az Akvárium Klub adott helyet a Közös Piac néven futó új piacsorozatnak, mely ezentúl rendszeresen várja majd a természetes ízekre vágyókat. A következő eseményre ugyan április 6-ig várnunk kell, de reméljük, később talán sűrűbben is beszerezhetjük a város közepén az egészséges vidéki finomságokat. Addig is egy kis kedvcsinálóként beszámolunk a szombati piacolásról.
Már az első eseményre rengeteg termelő jelentkezett, így a piac szinte a teljes klubot benépesítette: a medence alatt házi lekvárok, mézek, gyümölcslevek, szörpök ugyanúgy bemutatkoztak, mint a házi húskészítmények. A nagyteremben a zöldségek mellett isteni házi tejtermékeket többek között kecskesajtokat, további lekvárokat, bor alapú szószokat és húskészítményeket találtunk. Az előtérben pedig a kenyérfélék és péksütemények, valamint a legfinomabb kézi készítésű bonbonok, kekszek, cukorkák kaptak helyet.
A pultokon olyan különlegességekre is bukkantunk, mint a gyógynövényes borok – be kell vallanunk, ez egyelőre kimaradt a kóstolóból – vagy süteményformát öltött natúr kozmetikumok, illetve a finn kenyérfélék.
És ami a leginkább szimpatikus volt az eseményen, az a vidéki piacok hangulata: a termelők kedvesen és olyan őszinte lelkesedéssel ajánlották terményeiket és termékeiket, hogy szinte lehetetlen volt ellenállni a kedves invitálásnak és persze a kóstolóknak. Egészen pontosan egy teljes repertoárnyi fantasztikus házi lekvárt kóstoltunk végig, ami jócskán megédesítette a napunkat, de a kecskesajtokat sem vaktában ajánlottuk, mennyeien krémes és ízletes volt mindegyik.
Kommentek