A barokk és a nők tiszteletére rendezett korábbi tematikus évek után idén a szecesszió uralkodik Gödöllőn, ennek keretében még a sütemények is a kort és hangulatát idézik. A sütemények készítését komoly kutatómunka is megelőzte, így a cukrászremekek receptúrájában figyelembe vették a kor sajátosságait, ízvilágát, és az ihletadók ízlését is, természetesen mindezt a korabeli szakácskönyvek tanulmányozásával is kiegészítve.
Így például Ady Endre tiszteletére, akinek kedvence a kapros-túrós lepény és a puliszka volt, a Solier mesterei egy különleges tortát készítettek: a torta alapja egy csokis-vaníliás piskóta, melyet kapros –túró mousse-szal, barackos puliszkával és sárgabarack lekvárral rétegeztek és barackzselével zártak, némi csokoládé díszítéssel. Ady múzsája, Léda tiszteletére pedig – zsidó származását és étkezési hagyományait is figyelembe véve – egy mákot, almát, diót és csokoládét tartalmazó ízkompozíció készült, sűrű csokoládés-mákos piskótaalappal, diókrémmel és almaraguval, Sacher piskótával és kávékrémmel megbolondítva.
A szecesszió jegyében ezen kívül elkészül egy mangós édesség is, melyben a mangó mousse és fűszeres csokoládékrém kettősét csokoládéhéjba burkolják és mentazselével tökéletesítik. A különleges desszertkompozíciók bemutatójára március 23-án, a "Jó kormányos - Körösfői Kriesch Aladár születésének 150. évfordulója" című kiállítás megnyitóján kerül sor. Már alig várjuk!
Kommentek