Kultography

Három napig jár a zenevonat

Három napig jár a zenevonat

Mittelholcz Ágnes írása itt: - 2013-02-15 08:02

Történelmi pillanathoz érkezett karrierjében az LGT: először játszanak ezen a helyszínen. Azért írok helyszínt, mert nem csupán az Arénában nem léptek még fel, de korábban a BS-ben sem.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy e koncertnek a főpróbáját nézhettem, illetve hallgathattam végig. Sok ismerősöm kedveli az együttest, azonban a több szem és több generáció többet lát elv alapján édesapámat kértem meg, hogy kísérjen el. Természetesen a korosztályok közötti különbség hamar érezhetővé is vált. Míg én kritikus szemmel vizsgálódtam, majd súgtam apukám fülébe, hogy „azért a zenekar mögött a háttérben táncoló fiatalok szerintem nem teljesen illenek a koncepcióba”, addig ő fátyolos szemeket meresztve énekelte tovább az aktuális slágert, folytatta a nosztalgiázást. Majd jött egy újabb dal, és inkább én is beálltam apukám mellé alkalmi vokalistának.

A háromórás koncert sok meglepetést tartogat, szerencsére nem egy klasszikus „ezer éve nem volt koncertünk, álljunk össze újra, legalább lesz bevétel” típusú esettel van dolgunk. Sok előkészület és munka fekszik benne, igényesen összeállított műsort énekelhetünk, táncolhatunk és andaloghatunk végig. Az estét átdolgozások és egyedi megoldások gazdagították, három számot (a mágikus hármas) Barta Tamás tiszteletére szedtek csokorba a zenekari tagok. Egykori barátjukról a Szabadíts meg, a Szeress nagyon és az Ő még csak 14 segítségével emlékeztek meg.

Hosszasan sorolhatnám az este folyamán felcsendült slágereket, de így sem fért bele minden nagy LGT-örökzöld az estébe. A Ringasd el magad, a Segíts nekem, az Álomarcú lány, a Magyarország és a Nem adom fel csak pár cím azok közül a dalok közül, amelyek a műsor részét képezik.

A monstre koncert  bizonyítja, hogy az évek folyamán mit sem kopott az LGT varázsa. A három koncertnap – február 15., 16., 17. –  valamelyikére belépőjeggyel rendelkezőknek jó szórakozást és kényelmes cipőt kívánok!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása