Immár 15 éve, hogy az amerikai olvasók először találkozhattak Harry Potterrel. A regények amerikai kiadója, a Scholastic úgy döntött, a jubileumra puhafedeles díszkiadást készítenek minden résznek. A hét új borító közül az elsőt szerdán mutatták be – tájékoztatott a Publisher's Weekly.
Az új rajzokat Kazu Kibuishi, az Amulett című képregény szerzője készítette. Kibuishi elmondta: a tervek elkészítésekor az lebegett a szeme előtt, hogy az elkészült illusztráció egyszerre tükrözze a sorozat szellemiségét és azt, hogy klasszikus irodalmi műről van szó. Ahogy fogalmazott: az első rész borítója kicsit olyan érzetet kell keltsen, mintha egy Dickens-regény lenne.
A képek egyébként az adott rész egy-egy emlékezetes pillanatát ragadják meg. Az elsőként leleplezett borító a Harry Potter és a Bölcsek kövéhez készült, ezen az látható, ahogy Harry először végigsétál a varázslók boltsorán.
A kiadó a friss borítókkal szeretné azt is elérni, hogy a mai nyolc-kilenc éves korosztály is a kezébe vegye ezeket a könyveket.
Kommentek