Kultography

Mazsola és Tádé a Puskin Kuckóban

Mazsola és Tádé a Puskin Kuckóban

Kultography írása itt: - 2013-01-29 11:52

Március első és utolsó előtti hétvégéjén Mazsola és Tádé lesz a Puskin Kuckó két ideiglenes bentlakója. A Bálint Ágnes meséje alapján készült bábfilmsorozat zöld malackájának történetei közül kilenc epizódot mutatnak be a szervezők. A filmek mellett bábszínházi előadásra is sor kerül. A Mazsola című zenés bábjátékot a Fabula Bábszínház előadásában tekinthetik meg a látogatók.

Március 9-én Rutkai Bori és a Hébe Hóba Banda Vacka dalok koncertje várja az apróságokat. Az MR1-Kossuth Rádió folytatásos mesesorozatának, a Vacka Rádió első három évadának dalaiból néhány évvel ezelőtt nagy sikerű album is megjelent. A dalok, amelyekre sajátos, fanyar humor, könnyedség, a gyermek és felnőtt közönséggel való összekacsintás jellemző, Gaál Zsuzsa verseire születtek. Március 10-én pedig egy klasszikus lengyel rajzfilmsorozat kerül a középpontba, a Varázsceruza.

Olvasósarok, könyvvásár és rengeteg kalóz várja a családokat március 16-án. A moziban levetítik a Kalózok - a két ballábas banda című animációs filmet, de a Móra Kiadó is jelen lesz aznap, hogy kalózos könyvekkel és különböző kreatív foglalkozásokkal szórakoztassa a gyerekeket. Vasárnap ismét egy lengyel filmmel várják a legkisebbeket. A találékony kisfiú az egyik legnépszerűbb gyerekeknek szóló lengyel rajzfilmsorozat, mely egyszerű módon mutatja be a háztartásban használatos eszközök működését. A sorozat hőse egy kisfiú, Dobromír, aki a nagypapájával és egy kis seregéllyel él.

A hónap utolsó szombatján, 30-a pedig a Magyar Népmesékről szól, egy meglepetés vendéggel Jankovics Marcellel. A Kossuth-díjas rajzfilmrendező avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve. A meséket Szabó Gyula mondja el.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása