Barnabas Collins még az előző kötetben, mint vámpír életre kel kétszáz éves álmából, és bebizonyítja, hogy a szerelem örökre szól. A második részben már a múlt és a jelen összetartozását, kapcsolódását nyomozza. Szülői házát valaki, pontosan úgy, ahogy régen, kétszáz évvel ezelőtt állt, újjá építi. Az eredeti ház azonban leégett évtizedekkel ezelőtt. A rejtély, hogy ki állhat a háttérben, aki ilyen jól ismerte annak idején is az Öreg Házat, elindít egy krimibe, illetve vámpírlétbe illő lavinát. A történet innentől két idősíkban folyik, az egyik 1971, Collinsport, a másik 1691, Salem.  A jelenben, az erdőben hippik vernek tanyát, akiknek nagyon rossz a hírük. Barnabas elmegy unokaöccsével megnézni őket, és furcsa hasonlóságokat vesz észre két emberen. Mintha már találkozott volna velük. A múltban, a boszorkányégetésekről elhíresült városban, Salem-ben, egy boszorkánysággal vádolt lány viszontagságai bontakoznak ki. Barnabas elutazik Salem-be, hogy választ kapjon kérdéseire: kicsoda az a nő és a lánya a hippik között, akik annyira ismerősek egy rég elmúlt időből? Így kerül a főhős vámpír, aki időközben csaknem emberré változik egy különleges elixírnek köszönhetően, kapcsolatba a középkori boszorkányokkal. Lehetséges-e az időben utazás, vagy a régi életek újjászülettek? Hallhatatlanok-e a boszorkányok?

Pozitív csalódás volt a film után a könyv, bár nem hozta az elvárt színvonalat. Ugyan a filmben két olyan színész is játszott, Johnny Depp és Michelle Pfeiffer, akik a kedvenceim, nem tettek rám semmilyen hatást. A könyv azonban más, Barnabas is „normálisabb”, mint a filmben, és még kicsit élveztem is a történéseket. Miranda du Val, a boszorkány élete a középkori Salem városában kifejezetten izgalmas volt. Érdekes volt a személyek kilétének kibogozása is, ahogy a főhős mindenre lassan rájön, valamint, hogy a végső csattanó mibenlétét nem lehetett az ilyen témájú könyvektől megszokott módon, előre tudni.

Ha a vámpíros könyvek közül kéne választanom, nem ezt a könyvet választanám mégsem. A vámpírmesékben mindig felbukkannak a boszik vagy a vérfarkasok, és sose tudni, melyik melyik oldalon áll. Nekem kissé sablonosnak tűnnek ezek a történetek, a középkategóriás könyvekben mindegyik történet ugyanarról szól. Előre ki lehet találni, hogy a főszereplő éppen a jó vagy a rossz oldalon áll, valami meg fogja támadni, amit legyőz. Talán egyben különböznek: a vámpírok elleni szerek vagy a természetfeletti erejük módosul az író fantáziájához. Lehet, hogy épp napfényen csillogó bőrt ad nekik, mikor köztudottan a legendákban a vámpírok a napon szénné égnek, vagy éppen a vámpír megelégelte életét és emberré akar megint válni, hogy érezzen újra, holott ez eddig nem volt lehetséges.

A sorozatnak hamarosan megjelenik a harmadik kötete is. Aki szereti a „lájtosabb” fantasy regényeket, ne hagyja ki. Talán Barnabas Collins a folytatásban elnyeri jutalmát és emberré lesz. Legalább egy vámpírnak ez sikerülni fog…