Megjelent az Elfeledett Könyvek Temetője sorozat újabb gyöngyszeme. A Szél árnyéka és az Angyali játszma kötetekből már ismert két barát kalandjai folytatódnak. Egy karácsony előtti ködös, esős, hideg napon különös ember téved be a könyvesboltba, aki koldus kinézete ellenére megvesz egy drága, értékes könyvet, a Monte Cristo grófját. Ír bele pár sort, majd visszaadja Danielnek, az eladónak, hogy adja át a barátjának, Fermínnek. Danielt kíváncsivá teszi, hogy ki ez az ember és honnan ismeri Fermínt, követni kezdi. Később rákérdez a barátjánál, hogy hol találkoztak, mire Fermín elkezd mesélni.  Elmeséli, hogy miként került a Mountjic erődjébe, hogy teltek a napok és miként szabadult ki. A történet nagyobb része a 40-es évek elején játszódik, a várbörtönben, amit David Martín, egy rab, aki korábban elismert író volt, mennyországnak hív.

A szökés kalandos, rémületes és időnként horrorisztikus, ám Fermín a humorából mit sem veszít, fanyar és szókimondó. A szálak a múltból a jelenbe vezetnek. Fermín az esküvője miatt aggódik, ami kútba veszhet a múlt miatt, Danielt pedig a titokzatos idegen köti le. Emberek, sorsok, életek szövevényes hálója bontakozik ki a sorok között. A történet alapjaiban egy gonosz ember gonosz cselekedetei köré épül, ahol a jók az igazságért harcolnak. De vajon ezt sikerül elérni? Mi az és hol található az Elfeledett Könyvek Temetője, amely után olyan sokan kutatnak, valóság-e a legenda?

A könyv a sorozat harmadik része, de önálló műként is lehet olvasni. A harmadik részben csak utalások vannak az Elfeledett Könyvek Temetőjére, azok, aki az előzőeket nem olvasták, ezután nem fognak megállni ennél, hanem sorra olvassák az előzőeket is és várni fogja a folytatást.

Zafón olyan különleges hangulatot teremet írásaiban, amelyet csak a nagyok tudnak elérni. A szereplőkkel együtt éltem, haltam, sírtam, nevettem. A regény magával ragadott, beszippantott és lenyűgözött. Dicséret a színvonalas fordításnak, amely, bár nem olvastam az eredeti spanyol verziót, de érezhetően tükrözi az író képzeletvilágát, mondanivalóját. Az oly sok könyvnél zavaró barokkos körmondatok itt nem üres szavakból állnak, amelyet kétszer kell visszaolvasni, hogy értsük, hanem mindegyikben egy érzés volt elrejtve. Zafón magával ragadóan írja le a borzalmakat és rakja a humort oda, ahol már a feszültséget nem bírná tovább az olvasó. Alapigazságokat rejt el, amelyek külön idézetekként máris bejárják a világot.  Olyan író, akit méltán emlegetnek a legjobb spanyol szerzők között.

Zafón a könyveiben megteremti az egyedülálló zafón-hatást, amiből a könyv végén nehéz kikeveredni és azonnal hiányozni kezd. No, meg Fermín és Daniel kalandjai sem értek még végett, sejteti a könyv vége. Reméljük, mihamarabb megjelenik a folytatás!