Szajki Péter az Intim fejlövéssel írta be nevét a magyar filmesek nagykönyvébe, olyannyira, hogy a 2009-es Magyar Filmszemlén megkapta a legjobb elsőfilmes alkotónak járó Simó Sándor-díjat. Az egyensúly érdekében, a férfiak után most a női oldalt vette górcső alá második nagyjátékfilmjében. A Nejem, nőm, csajom két központi témája az impotencia és a hűtlenség, persze ezeknek más-más aspektusai, amit egy jó adag fekete humorral fűszerezett meg a rendező és forgatókönyvíró Szajki.

Helga (Schell Judit) sztárműsorvezető, azonban míg karrierje sínen van, a magánéletéről mindezt már nem lehet elmondani. Folyton fura pasikba botlik, nincs ez másként legújabb hódolójával, Józsival (Rudolf Péter) sem. Bár már két hónapja együtt vannak, mégsem került sor eddig egyetlen szenvedélyes éjszakára sem, sőt, mintha Józsi kifejezetten menekülne az intim szituációk elől. Helga szeretne pontot tenni az ügy végére, és minél előbb kideríteni, hogy a becses férfiú csak szégyenlős vagy impotens, mivel gyerekekre vágyik, így ez a kérdés nem elhanyagolható. Szilvi (Lovas Rozi) már megtalálta az igazit, csak hogy párja (Mészáros Béla) nem a könnyen elköteleződő típusba tartozik. A házasság árát egy kalandban határozza meg a monogámiától ódzkodó férjjelölt, de vajon Szilvinek megér ez ennyit? Flóra (Tompos Kátya) arra gyanakszik, hogy hittantanár férje (Keresztes Tamás) megcsalja őt, méghozzá nem is alaptalanul, ezért bátyjával nyomozásba kezd. Verától (Gubik Ági) választ vár a férje (Stohl András) egy egyszerűnek tűnő kérdésre: Biztos, hogy az enyém ez a gyerek?

Az alapprobléma mind a négy történetben teljesen reális. Mind ismerünk pasikat, akik menekülnek a házasság elől, olyanokat is, akik megcsalták már legalább egyszer az asszonyt, és az impotencia meg az apa kérdés sem olyan ritka eset, mint ahogy azt szeretnénk. A film őszintén, kendőzetlenül tárja elénk a négy nő életét, és csupán a groteszk humor teszi könnyen fogyaszthatóvá az egyéni drámákat. A párok közül kimagaslik a Stohl András Gubik Ági kettős, de Tompos Kátyát is új oldaláról ismerhetjük meg.

A film erőssége a párbeszédekben rejlik, viszont a drámai dialógusok élét a humor néha elveszi, amire nem feltétlen lett volna szükség. Ha Szajki inkább a drámára helyezte volna a hangsúlyt meggyőzőbb és erősebb filmet kaptunk volna, de így sem panaszkodhatunk. Egy jópofa vígjáték lett az eredmény, amit nyugodt szívvel merek ajánlani azoknak, akik szeretik, ha a rendező görbe tükröt tart az orruk elé a vásznon keresztül. Mindannyiunk életében vannak bukkanók, ne féljünk felismerni őket és megélni a zötykölődést.