Kultography

Reszkessetek tévénézők! – (Idegesítő) filmek, amelyek nélkül nem karácsony a karácsony

Reszkessetek tévénézők! – (Idegesítő) filmek, amelyek nélkül nem karácsony a karácsony

Kultography írása itt: - 2012-12-14 13:20

Reszkessetek betörők!

Az aranyos szőke Kevin, akit a család otthon felejt, miközben ők elutaznak az ünnepekre – szinte már kultuszfilmmé vált. A talpraesett kisfiú története, aki nemhogy megijed, hanem éppen ellenkezőleg, nagyon is találékonnyá válik egyedül, főleg mikor két csúnyafiú ki akarja rabolni a házat, talán az egyik legtöbbször játszott film december környékén. A siker nem maradt el, miután bemutatták, jöttek a következő részek, amik, mint az ilyenkor általában lenni szokott, már kevésbé ütik meg a mércét, pláne, amikor már nem is ugyanaz a főszereplő. Jó ötlet, aranyos kidolgozás, csak ne ezt kéne állandóan nézni…

Tapló télapó

Nem minden télapó kedves bácsi… mint ahogy Willie sem, aki a jóságos puttonyos ruhájába rejtőzik, ám a jobb kapni, mint adni elvet vallja: kasszafúró, aki minden évben karácsony estéjén rabol. Ezúttal is ez a terve, bűntársával, Marcus manóval, ám idén úgy tűnik, többen is beleköpnek a levesükbe – többek között egy kisfiú… de hányadszor is?!

A grincs

Ismerős a Who, vagyis Kik család? Akik csak egy hópehelyben létező városban laknak? És kedvenc ünnepük a karácsony? Ám ezért az ünnepért nem mindenki rajong, sőt Grincsnek, a mogorva zöld szőrős lénynek egyenesen rossz emlékei vannak róla. Egy nap azonban a Kik család egyik tagja meghívja őt az ünnepre, ám az megint rosszul sül el, olyannyira, hogy Grincs ellopja a karácsonyt. De azt, hogy valójában ki a jó és a rossz, nem a látszat igazolja…

Polar Express

Egy újabb régi ismerős… a 10 éves kissrác szerint a Mikulás kamu. Gondolja ezt addig, míg egy éjjel egy robogó vonat meg nem áll a házuk előtt, olyan kalandokat indítva el, mely a fiút igencsak meggyőzi a Mikulásról. Mert felszáll a vonatra, a Polar Expresszre, és elindul az Északi-sarkra más társaival egyetemben, hogy lássák, a nagyszakállú igenis ajándékot osztogat annak, aki még várja őt…

Télapu

Felcsendül a rénszarvascsengettyű és megjelenik Télapu. Nem az eredeti, mert ő már öreg és alkalmatlan. De meg van az utódja, nyugi. Scott, egy üzletember, aki utálja az egész karácsonyi cécót, aláír egy szerződést a tudta nélkül. Ezután megpocakosodik, szakálla nő, és érte jönnek a rénszarvasok. És kezdődik az ajándékosztás. Minden évben, pontban karácsonykor jön, és segíti a rekeszizmainkat tornásztatni. Már aki tud még rajta nevetni ennyi év után…

Stuart Little kisegér

Nem karácsonyi film, mégis állandóan az az ember érzése, hogy ilyenkor is belebotlik a filmbe. A Little család, szülők és gyermek elhatározza hogy örökbe fogadnak. Az alany nem más, mint egy egér. Na de ki az egér ellensége? Hát persze, hogy a macska, aki szintén a család tagja. És ezzel elindul a küzdelem… A második részben az egérre rátalál a szerelem is…

A szerelem hullámhosszán

Egy kisfiú keres édesapjának feleséget, magának anyát, a rádión keresztül. Ezt meghallja egy lány, akit annyira meghat a kisfiú, hogy felkeresi őket. Persze, hogy szerelem lesz, meg romantika, aztán veszekedés, majd kibékülés. Kedves, örökké nézhető összebújós film, ami könnyeket csal a szemekbe. De muszáj mindig karácsonykor megríkatni? Nem lehetne ezt akkor megnézni, amikor mi szeretnénk?

Hull a pelyhes

Adott egy elfoglalt családapa, aki a gyermekének örömet szeretne okozni legalább karácsonykor. Elhatározza, hogy megszerzi minden gyerek álmainak játékát. Csakhogy az már elfogyott és sehol sem kapható. Howard bőrébe bújt Schwarzenegger eszeveszett hajszát indít a játék után. Mókásabbnál mókásabb szituációkba kerül, de valahogy erőltetettnek tűnik ennyi év után, ahogy egy izompacsirta küzd a játékért.

Dennis, a komisz

Vigyázat, a gyerek bombát evett! Ahol csak feltűnik Dennis, ott kő kövön nem marad. Pedig ő csak jót akar. Főleg a szomszédnak, Wilson bácsinak. Dennis persze nem érti, miért nem viseli el a bácsi, és miért menekül, ha meglátja – mindenképp meg akarja magát szerettetni. Aztán jön a betörő. A film erősen a Reszkessetek betörők-re hasonlít felépítésében. Éppen ezért: nem lenne jobb, ha nem egymás után adnék le a kettőt, hanem egyik évben ezt, a másikban azt? Ha már egyszer muszáj…

Bunyó karácsonyig

Bud Spencer nélkül vajon elmúlhat-e karácsony? Nem! Nos, akkor bunyózzunk! A filmben a családja eltartásáért verekszik először egyedül, majd testvérével, aki persze hogy Terence Hill. A megjátszott utálat hamar összekovácsolja őket, de azért törik a borsot egymás orra alá is. Ezekkel a filmekkel csak az a baj, hogy ha elkezdik őket vetíteni, akkor leadják az összes Spencer-Hill filmet. Minden nap minimum egyet. Így oda a klasszikus jelző, marad az elkapcsolás.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása