Az idén már 14 éves együttes legújabb, The Picture című albumával mozgatja át a közönséget, de elővesznek pár rég nem hallott számot is.
"Nemsokára megjelenik, azaz letölthető lesz legújabb kislemezünk, amin a We are all heroes című dal hallható nyolc különböző remixben. A dalt - amihez nyáron klipet is készítettünk – a magyar elektronikus zenei underground legjobbjai gyúrták át, készítették el a saját verziójukat" – mondta el Milkovics Mátyás, a NEO frontembere. "A dal a koncerten is elhangzik majd, teljesen új csomagolásban."
A csapat kihasználja a lehetőséget, hogy a Zöld Pardonban a nyári fesztivál-fellépésekhez képest hosszabb műsoridő áll rendelkezésére: a koncerten leporolnak pár szerzeményt a Kontrollhoz készült filmzenéből, illetve a jelenlegi felállás első közös lemezéről, a Maps of Voyage-ról is számíthat átdolgozott dalokra az - immáron több generációs - rajongótábor.
A NEO 2012 hátralévő részében új lemezén dolgozik: bár folyamatosan születnek az új ötletek, nem akarják elkapkodni a megjelenést.
"Azért zenélünk, mert ezt szeretjük csinálni és sokat segít, hogy nincs rajtunk piaci kényszer. Úgy játszunk - ma már sokszor csak pejoratívan emlegetett - popzenét, hogy közben szeretünk és merünk is kísérletezni" – fogalmazott a zenekar alapítója.
Kommentek