[caption id="attachment_34709" align="alignright" width="300" caption="Fotó: Madách Színház"][/caption]

„Megtörténhet bármi, hogyha hagyod”, és a Madách Színház új bemutatóján, a Mary Poppinson bizony meg is történt. Izgatottan fészkelődtünk a helyünkön, majd mikor felhangzott a nyitány kíváncsiságunk a tetőfokra hágott, hiszen Polyák Lilla már elárult nekünk pár titkot az előadásról. A látványt, azonban nem lehet szavakba foglalni. Az első perctől az utolsóig úgy éreztük magunkat, mintha nem is Budapesten, hanem legalábbis New Yorkban, a Broadway egyik színházába tértünk volna be. A díszlet grandiózus: forog, süllyed, emelkedik, darabjaira hullik, majd újra összeáll a szemünk előtt. A jelmezek csodálatosak, a koreográfiák betöltik a teret, és csak kapkodjuk a fejünket, mert ha száz szemünk lenne az is kevés volna, hogy mindent lássunk. A darab egyszerűen lenyűgöző.

Bár a történetet valószínűleg mindenki ismeri, azonban van némi változás mind a filmhez, mind a könyvhöz képest. Az édesanya itt nem a női egyenjogúságért küzdő szüfrazsett, hanem egy volt színésznő, aki próbál beilleszkedni az úri világba. Megtudhatjuk azt is, hogy bizony a tortamázba kell tojás is, méghozzá héjastul, sőt Mr. Banks volt dadáját is megismerhetjük. Ami viszont örök és változatlan, az maga Mary Poppins, a csodálatos dadus, aki mézzel ízesíti az orvosságot, szóvirágboltba jár és egy-kettő, pikk-pakk, rendbe szedi a széthulló félben lévő családokat. Persze a sikerhez szükség van egy csipetnyi varázslatra is. A színészek az előadás folyamán pedig mindent megtesznek ezért: bűvészkednek, repülnek, sőt még a plafonra is felmásznak. A szünetben a gyerekektől mást sem lehetett hallani, csak a kérdéseket, hogyan repült a söprű, hogyan kerültek elő a tárgyak a táskából, és hogyan vált egy lepedő ággyá?! Rejtélyes dolgok ezek, amikre bizony nehéz válaszolni, így a legtöbb szülő csak a fejét vakarta és inkább vett egy sajtos perecet a kérdezősködőknek.

A dalok kedvesek és nevettetők, különösen a második felvonás elején színre lépő Andrew kisasszony (Sáfár Mónika) ad okot a mosolyra, akit minden gonoszságával és ricinusolajával együtt a szívünkbe zártunk. Mahó Andrea imádni-való Mary Poppins volt, hangjával most is elbűvölte a közönséget, bár azt azért meg kell jegyeznünk, hogy repülés közben a mosolya még nem teljesen őszinte. Bár igaz, ami igaz, egy papagájos esernyőnn kapaszkodva valószínűleg mi sem mosolyognánk tiszta szívből a levegőben. Szente Vajk ezzel szemben biztos léptekkel, és hatalmas vigyorral sétál fel a falra, hogy bebizonyítsa, ő még fejjel lefelé lógva is tud énekelni. Ladinek Judit az édesanya szerepében némi drámát is a színpadra csempészett, és be kell valljam, engem Mrs. Banks rövidke szólói érintettek meg a leginkább. A legnagyobb meglepetést azonban a gyerekek jelentették. Pál Dániel és Hajdu Virág tökéletes profizmussal játszották a rosszcsont, neveletlen, engedetlen gyerkőcök szerepét. A dadust kereső hirdetésük meghallgatása után a dörgő taps jól mutatta, hogy a nézők rögtön megszerették a két gézengúzt. Akit még feltétlen érdemes kiemelni a szereplők közül, az Sánta László, rendkívül jól illet rá az ügyefogyott, kétbalkezes inas szerepe.

[caption id="attachment_34706" align="aligncenter" width="650" caption="Fotó: Madách Színház"][/caption]

A zene fülbemászó, jópáran, köztük én is, még az utcán is hangosan énekelték a slágereket, a járókelőket ezzel kellő mértékben megbotránkoztatva. Természetesen ha kritizálni szeretnénk az előadást, akkor mondhatnánk azt, hogy pont a grandiózussága a hibája. Képtelenség mindent észrevenni, meglátni, megfigyelni, mert egyszerre ezer dolog történik a színpadon. Elterelődik a mondanivalóról a figyelem a show irányába. Nem kellett volna minden technikai újdonságot és csillámport ellőni a produkció közben. Valószínűleg sokan fogják a felsoroltakat Szirtes Tamás szemére vetni, azonban ez már legyen az ő problémájuk.

A Mary Poppins ugyanis pont annyi varázslatot, csodát és szívet melengető gondolatot tartalmaz, amire szükségünk van ahhoz, hogy egy feledhetetlen este erejéig ismét gyermekké váljunk, és önfeledten mosolyogjunk három órán át.