80 országból érkezett 400 órát meghaladó 1844 nevezett alkotásból 86 rövidfilm jutott a fesztivál versenyprogramjába, kategóriánkénti bontásban 12 kísérleti film, 20 animáció és 54 fikciós alkotás. A versenybe jutott filmek között felbukkan majd több nemzetközi fesztiváldíjas mű is, melyek áttekintését követően kiderül, hogy a német, spanyol, francia, brit és amerikai alkotások dominálnak idén is, de üde színfoltként megtekinthető lesz néhány észt, iráni, török, új-zélandi vagy finn rövidfilm is.
A zsűriben helyet foglal Vezér Éva, a Filmunió volt vezetője, Nicky Gogan, filmes, producer és programigazgató Dublinból, Zoran Šmid, médiaoktató valamint a zsűri egyetlen állandó tagja, koordinátora, Wolfgang Leis, marketing szakember. Ők minden alkotót és érdeklődőt az esti nyilvános zsűri konzultáción, mely évről évre az egyik szellemi csúcspontja a fesztiválnak.
A BuSho fesztivál hagyományosan bemutatkozási lehetőséget biztosít a versenyről épp lemaradt úgynevezett panoráma / információs szekcióba jutott alkotásoknak is, mely ebben az esztendőben kifejezetten erős filmeket vonultat majd fel. Szintén folytatódik az a sorozat, melyben valamennyi benevezett magyar alkotás bemutatásra kerül majd.
A központi helyszín, a budapesti Vörösmarty mozi mellett párhozamosan zajlanak majd a vetítések ismételten több vidéki és újabb határon túli helyszínen is, a szolnoki Tiszap’Art mozi mellett, ezúttal a soproni Elit moziban, a visszatérő nagyváradi (Románia) és a magyarkanizsai (Szerbia) helyszínek mellé újonnan csatlakozott Szlovákiában Érsekújvár és Ukrajnában Ungvár is.
A fesztivál részletes programja elérhető a rendezvény hivatalos honlapján.
Kommentek