Érpatakon, a Zsindelyes Tanyán immár hatodik alkalommal rendezik meg a Zsindelyes Fesztivált, amelyre több ezer látogatót várnak idén is. A rendezvényen tavaly több mint 15 ezren vettek részt. A tanyán készülő pálinka mellett az egy napos rendezvényen a tájegység ízeit bemutató gasztrofalu, zsindelyes pálinkával készült macaron (szilva, barack és meggy ízben) kézműves udvar és több koncert is várja az érdeklődőket. A programok két színpadon fognak zajlani, fellép majd többek között a Csík Zenekar, Korda György és Balázs Klári, a Dolly Roll, a Supermen és a Republic is. Emellett egész nap elismert néptáncegyüttesek, zenekarok, asszonykórusok szórakoztatják a résztvevőket, és lesz fogathajtó verseny is.
A program a szabolcsi tájegység és a Hajdúság ízeit bemutató hagyományőrző főzőversennyel veszi kezdetét. A nap folyamán az érdeklődők a kézműves udvarban régi mesterségek – kádár, kovács, kosárfonó, pék, csipkeverő, mézeskalács készítő, kalapvarró – képviselőivel találkozhatnak, csaknem negyven kiállító portékái közül válogathatnak. A délelőtt a hagyományőrzésé, a népművészet kultúrájáé: a jól megszokott Érpataki Asszonykórus kezdi a sort nagy hangerővel, hogy mindenki megtudja, újra vár mindenkit a Zsindelyes Fesztivál! Ezután az Érpataki Dörzsölő, a Gyöngyvirág Asszonykórus teszik hozzá a magukét a hangulathoz, majd a Hajdú Néptánc Együttes és Bürkös Kamara Táncegyüttes táncolnak, talpalávalójukat a Szeredás Zenekar és a Bürkös Zenekar húzza el.
A felnőtt látogatók számára az egyik legérdekesebb program a Zsindelyes Pálinkatúra lehet: ezen végigkísérhetik a Zsindelyes Pálinka útját, a gyümölcs feldolgozásától az érlelőn keresztül egészen a pohárig. Az események között szerepel még divatbemutató is, amelyen például a Gombold újra pályázaton bemutatkozott Zsindelyes ruha is látható lesz.
A Zsindelyes ruhakollekció nevéből adódóan falapokból összevarrt ruhaköltemény, amelyet Farkas Anett, fiatal építész-hallgató álmodott meg. Az alapkoncepciója a zsindelyes tetők ruhaként való megjelenítése volt, így a ruhák felső része abszolút a tetőfedési technikája jellegzetességét mutatja, míg a ruhakollekció szoknyái a jurtákra emlékeztetnek. Farkas Anett teljes kollekciója jelen lesz a Zsindelyes Fesztiválon, a 18.00-kor kezdődő eredményhirdetés előtt vonulnak fel a modellek a nagyszínpadon.
A rendezvényen idén egy új, harmadik helyszínnel is várják a vendégeket: az úgynevezett Party Aréna 23 órakor nyitja meg a kapuit. Itt Edo Denova, Chris Lawyer, Karmatronic és Soerii&Poolek váltják egymást a dj-pultnál.
A szervezők a gyerekekről sem feledkeztek meg: a 14 éven aluliakat a játszóház várja. Pedagógusok segítségével kézműves játékokat készíthetnek, illetve játékos formában megismerkedhetnek a szelektív hulladékgyűjtéssel is.
Kommentek