A kései napnyugta miatt remek döntés, hogy a nap legnagyobb fellépői nem kezdenek este tíz előtt játszani, főleg, hogy a Snow Patrol gyönyörű háttérvetítései és fényjátékai nem is tudtak volna teljes sötétség nélkül érvényesülni. Így viszont tökéletes élményt nyújtott, ahogy a közönség által egytől-egyig kívülről fújt dalok alatt madarak, naplementék, jégtáblák képével elevenedett meg a banda mögötti LED-fal, és színes fénysugarak pásztázták a sorokat. Az ír együttes először három éve a Szigeten lépett fel Magyarországon, már akkor is el voltak ragadtatva a hangulattól és a rajongók lelkesedésétől, a tegnapi fellépést is az akkori élmény újbóli megköszönésével kezdték – de még nem is sejtették, mi vár rájuk.

A nagyszínpad előtt természetesen most is alig lehetett mozdulni és a zenekar a közönség ütemes „Snow Patrol”-kántálására érkezett a színpadra (a Szigethez hasonlóan percre pontosan kezdve a show-t, ami igazán nagyon szimpatikus tulajdonság), ettől a frontember Gary Lightbody már az első percben el volt ájulva. De ők sem okoztak csalódást, a közismert slágerek mellett (Chasing cars, Open your eyes, Run) a nemrég megjelent Fallen empires című albumuk több dala is elhangzott, éppen ezért volt döbbenetes, ahogy kivétel nélkül mindet velük harsogta az egész közönség. A tömeg énekeltetése egyébként is láthatóan Gary egyik kedvenc színpadi tevékenysége, de most többször is anélkül „loptuk el” az utolsó refréneket, hogy megkért volna rá. Olyan szintű kölcsönös lelkesedés járta át mind a közönséget, mind az együttest, amelynek ritkán lehet részese az ember. Mi egy remek koncertélménnyel lettünk gazdagabbak, ők pedig remélhetőleg már teljesen biztosak lehetnek benne: a múltkori fergeteges Sziget-fellépés nem a véletlen műve volt, egyszerűen magyarországi fesztiválon koncertezni ennyire nem mindennapi dolog.

[caption id="attachment_28230" align="aligncenter" width="625" caption="Skrillex"][/caption]

Éppen ezért kissé bosszúsan fogadtam, hogy a Snow Patrol fellépése az egyetlen ráadás dallal is alig érte el a másfél óra hosszúságot, és azt az egy számot is úgy kellett kikönyörögnie az ujjongást semmi pénzért abba nem hagyó közönségnek. Na nem mintha az együttes nem akart volna játszani, csupán a beosztásban utánuk következő Skrillex űrhajójának és egyéb látványelemeinek felépítéséhez kellett a hosszabb átállási idő. Egyébként is vegyes érzelmekkel vártam a dj fellépését, kicsit tartottam tőle, hogy egy fél szívvel leadott set-et kapunk, mégiscsak az egyik legfelkapottabb elektronikus zenészről van szó, és nem ez lett volna az első eset, ha egy nagyágyú nagyképű a közönségével. Ennek a tetejébe még a Snow Patrolt is azonnal elkezdték volna lepakolni a dekorációi miatt, így részemről nem indult felhőtlenül Skrillex showja. Ám ennél pozitívabban nem is csalódhattam volna! A lézerrel, füst- és lánggépekkel felturbózott látvány (mégiscsak egyetlen ember állt a színpadon, elkelt a vizuális támogatás) zseniálisan mutatott, az apró dj pedig hatalmas erőbedobással dolgozott az óriási űrhajó tetején. Semmi rutinszerűség, semmi figyelmetlenség nem volt benne, csak felszabadult alkotás. Skrillex teljesen fesztelenül és profi módon keverte a zenét, gyakran megpróbált kommunikálni a közönséggel (annak ellenére, hogy a dübörgő basszustól szinte semmit nem lehetett belőle érteni), lazán cigizett és hitetlenkedve csodálta az összegyűlt tömeget. Ő is a feles megoldást választotta, ismert és újabb dalok keveredtek a koncertben, ezalatt a nagyszínpad előtti tér igazi „fesztiváldiszkóvá” alakult, mindenki táncolt a környéken, akihez elért a zene. Nem hogy félvállról vette volna a dolgot, de még rá is húzott a műsoridőre, többször elbúcsúzott, aztán alig akarta befejezni az utolsó számot. Hihetetlenül kedves és emberi benyomást keltett, miközben alaposan megtáncoltatott minket, láthatóan mindene a zene, és ez a szeretet a közönség felé is érezhető volt. A Snow Patrol keserédes balladái után Skrillex húzósabb ritmusai egy este folyamán másodjára is magukkal ragadták a közönséget, így aztán senki nem is akart tőlük szabadulni.

Ezután a négy fantasztikus óra után széttapsolt tenyérrel, rommá táncolt talpakkal és rekedtre ordított torokkal, de minden porcikánkban jóleső érzéssel hagyhattuk ott a VOLT nagyszínpadát. És megint csak bebizonyosodott, hogy fesztiválra járni nagyon-nagyon jó, és ha ilyen lelkiismeretes és tehetséges fellépőket kapunk, akkor mi nagyon is tudjuk, hogyan kell bulizni.